Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Érmelléki szőlőhegyek rendszabályai a XIX. század végéről

A hegyek kapuit a kertgazda a hegyi pénztár terhére fogadott mesterekkel csináltatta meg, ha arra szükség mutatkozott. Ha azonban a gazda a kapott kulcsot elvesztette, azt magának kellett pótolni. A hegyek biztonságát, a termés megőrzését és a zavartalan munkákat sok, és igen részletes szabály igyekszik biztosítani. így: - Mindenütt tiltják a „hegyen való átjárást", vagyis azt, hogy bárki, akár idegen, akár szőlős gazda útjának megrövidítése céljából szekérrel vagy gyalog a hegyen menjen át. - Különösen ügyeltek arra, hogy idegenek csak a hegybíró engedélyével tartózkodhassanak a hegyen. Munkásai számára a gazdának kellett engedélyt kérni. Ilyenkor meghatározták a munkakezdés és befejezés időpontját (reggeli kezdés napfeljött, esti befejezés napnyugta). Ennél korábban nem lehetett a kertbe engedély nélkül belépni, s naplementekor a kaput bezárták. Hogy nap közben a munkások ne csatangoljanak a hegyen, még az ebéd és az uzsonna időpontját is rögzítették, amikor a munkások a szőlősorokat elhagyva a szőlő végében, esetleg a pince előterében vagy pajtában egy, illetve fél órára letanyázhattak. - Mások dűlőjén még a hegyi gazdák se járhattak. Szekérrel az aljasabb utakon - ahol a szekér kárt tehetett - még az ottani gazdáknak is csak engedéllyel lehetett közlekedni (Jankafalva). Mindenütt tiltották az állatok szabadon való legeltetését, sőt disznót, kutyát (néhol nyulat, méhet) a hegyre kivinni sem volt szabad. - Sehol nem szabad a hegyen vadászni. - Szőlőt, gyümölcsöt idegen csak a tulajdonos engedélyével vihetett ki. Az engedélyt vagy írásban kellett adni, vagy előre be kellett jelenteni a hegyőröknek. - Van, ahol tiltották az állandó kint lakást (Margitta), de ebben az időben már legtöbb hegyen laktak kint vincellérek vagy a gazda családtagjai. A hegyen lakók fegyelmezett, józan életére azonban a hegybírók állandóan kötelesek ügyelni, s bármilyen rendbontást tapasztalnak, ezeknek a hegyen való lakást megtiltják. A kint lakók sohasem fogadhatnak be pajtáikba idegent, de még rokont sem. - Különös szigorúsággal ítélik meg a lopásokat, kártételeket. Akit ilyenen rajtakapnak, vagy sikerül rábizonyítani, annak mindenekelőtt az okozott kárt kell megtéríteni, majd azután a kár nagyságától függően róják ki a büntetést. Ha a kárt kertbéli tulajdonos követte el, a büntetéspénzt duplán kellett megfizetnie. Ha hegyőrök, pásztorok, kerülők vagy a hegybíró nem tudták megnevezni, a kárt (2 forint erejéig) nekik kellett megfizetni (Jankafalva). A büntetések - a kár öszszegén felül 10-20 kr-tól 25-30 Ft-ig (koronáig) terjedhettek, melyet 5 Ft-on túl természetesen már csak a községi elöljáróság vagy a járási bíróság szabhatott ki. - A rendszabályok a tulajdonosokat kötelezik arra is, hogy saját birtokukat rendben tartsák, gondozzák. A XIX. század végén már országos törvények is előírják a hernyózást, vagyis azt, hogy tavasszal a fákon található hernyófészkeket összegyűjtsék és elégessék. Főleg az 1880-as évektől számtalan megyei rendszabály is jelenik meg az ekkortól rohamosan terjedő filoxérapusztítás (filoxéra 274