Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A parasztgazdaságok gépi eszközellátásának kérdései a két világháború közötti Magyarországon

dalmakkal rendelkező megyék vannak előtérben. így pl. motorekék vonatkozásában Szabolcs-Ung megye áll az első helyen, ahol 13 213 hold esik egy ekére, szemben pl. Baranyával, ahol 36 681 hold az egy ekére eső földterület. (A fontosabb gépek birtoktípusonkénti megoszlását az 1. sz. táblázatban közöljük.) A táblázat, bár abszolút hitelességében kételkednünk kell, többoldalú elemzésre adna lehetőséget. Az elemzést géptípusokként kellene végeznünk. Bennünket azonban most elsősorban a parasztgazdaságok gépellátása érdekel, ezért az 500 holdon felüli birtokkategóriákat figyelmen kívül hagyhatjuk. A parasztgazdaságok alsó határai szintén sok bizonytalansági tényezőt takarnak. Az még valószínűsíthető, hogy ekét, ekekapát az 5 holdon aluli kisbirtokosok is tartanak, talán véletlenül még vetőgépet is örökölhettek családi birtokmegosztások alkalmával, de a kaszáló-, arató-, cséplőgépek, traktorok esetében bizonyos, hogy nem saját földjük megmunkálása céljából vettek gépeket, hanem ezekkel bérmunkát vállaltak. Lehet, hogy az ilyen törpebirtokos géptulajdonos nem is paraszt volt, hanem gépész, vagy más foglalkozású vállalkozó, aki csupán mellékesen bírt néhány hold földet. Az 5-500 holdig terjedő birtoktípusok esetében úgy tűnik, hogy ebben az időben legtöbb géptípus esetében az 50-200 holdas gazdaságokban legoptimálisabb a gépellátás. Az eke esetében a kisebb, a nagyobb teljesítményű gépeknél a felsőbb kategóriáknál kedvezőbb az egy gépre eső szántóföldarány. Azt is figyelembe kell venni, hogy a kaszáló-, arató-, cséplőgépek 50-100 holdon alul már nem használhatók ki rentábilisan. Amennyiben tehát kisebb birtokosok vásároltak ilyen gépeket, akkor ezeket igyekeztek bérmunkára is használni, mert különben nagyon ráfizettek. Úgy tűnik viszont, hogy már igen elterjedhetett az ekekapa, a kapálógép, hiszen amellett, hogy az egy kapára eső földterület végig nagyjából hasonló, a 10 holdon felüli birtokkategóriákban a gépek száma több, mint a gazdaságok száma. Tehát míg minden 10 holdon felüli kisbirtokosnak volt már ekekapája, a 20-50 holdasokra 1,6, az 50-100 holdasokra közel 3, a 100-200 holdasokra 3,3, a 200500 holdasokra 4,5 ekekapa jut gazdaságonként. A statisztikai felmérések azonban nem mutatják meg világosan sem a gépek minőségét, sem azt az ellentmondásos képet, ami ebben az időben a valóság volt. Előbb is láthattuk a megyék közötti eltéréseket. Még szembetűnőbbek lennének a különbségek, ha azt is tudnánk, hogy miközben egyes gazdaságok fölös gépmenynyiséget halmoznak fel (magam is többször láttam középbirtokokon évekig kihasználatlanul rozsdásodó gépeket), valójában igen sok az olyan gazdaság, amelyik nem rendelkezik a szükséges gépekkel. De - mint már utaltunk rá - 19301935 között pangott a gépvásárlás, tehát a meglevő, „használható"-ként számba vett gépek zöme is 1930 előttről való, tehát lényegében elavult. Megfigyelésekből is tudjuk, hogy ebben az időben még az egész Alföldön mindenütt használták a különböző, fa taligával ellátott „félvas" ekéket, melyeknek a gerendelye, szarva még fából készült, s mélységét, szélességét csak igen körülményesen lehetett állítani. Szatmárban, Zemplénben s más peremterületeken alig volt még tiszta vasbo247