Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Vándorló juhászok a kismarjai szíken

képpen egyúttal kosarazik is. Ha nem a saját maga tarlóján van a lécka felállítva, a föld tulajdonosa a hálatásért áldomást fizet. A hálatás a földnek is használ.

26 A feleltetés ma már leginkább odahaza az akolban takarmányozással történik. De még a közelmúltban is szokás volt, hogy a nyájakat a demecseri, kéki, torzsai, besztercei káposztaföldekre hajtották telelni. Ha nagyon hideg tél volt, az idevalósi gazdák udvarára kérezkedtek be, ahol a szalmakazlak tövében a szabadban kapott a juh szállást. Ha nem volt kegyetlen az idő, a pásztor a juhokkal együtt éjjel-nappal a szabadban tartózkodott minden védelem és szárnyék nélkül. Galgóczi K. említi, hogy a Kiskunságban szintén voltak olyan juhnyájak, melyek néha egész életükben nem voltak fedél alatt.

27 Ilyen esetben azonban az ellős juhokat otthon hagyták az akolban. Az akol szó itt a juhok fedeles téli hajlékát jelenti. Ugyanaz, mint más vidéken a hodály vagy birkaszín. A hodály szó itt dohánypajtát jelent.

28 Gyűjtésem részletesen csak a nyaralásra tért ki, így a következőkben ezt részletezem. A nyaralás célja az, hogy kiküszöbölje a nyári legelőhiányt. A nyaralásnál azonban a fősúly nem annyira a bérelt legelőn van, hanem inkább az oda- és visszahajtáson, vagyis az útszéli legeltetésen. A hajtás - bármelyik nyaralóhelyet vesszük is - oda-vissza legalább 20-32 napot vesz igénybe. Ha tudjuk azt, hogy az utak mellett rendszerint dús legelő van, akkor megértjük, hogy a juhász miért nem siet a juhaival. Sőt inkább igyekszik a hajtási időt a lehető leghosszabbra nyújtani. Pátrohán van egy Szendrey Mihály nevű juhász, aki Kismarjáig kb. egy hónapig hajtotta a juhait. Útközben a bérleti összeget elmulatta, így megérkezése után azonnal indult vissza, természetesen most már még nagyobb kerülővel. így pontosan a tarlószabadulásra ért haza. Ny irtásról egy juhász több évben hajtotta juhait Jász-Nagykun-Szolnok megyébe a jászberényi vásárra. Persze esze ágában se volt a juhait eladni, de ezen a címen teljesen ingyen kinyaralt, sőt a juhai még fel is javultak. Ilyen esetek gyakran előfordultak más falukban is. A vásár vagy a bérlet ürügye tulajdonképpen azért kellett, hogy a helybeli hatóságtól igazolványt kapjanak a juhok hajtására. Az útfélen ugyanis különben nem lett volna szabad legeltetni. Csak az hajthatott hosszabb útra juhot, aki hivatalosan tudta igazolni, hogy honnan, hova és milyen célból hajtja falkáját. így is elég sok összetűzésük akadt az útba eső hatóságokkal, mivel az útfélen haladó vagy delelő pásztorok nem nagyon tartották tiszteletben a magántulajdon szentségét. A kismarjai sziken 1926-1944 között jártak nyaralni. Ennek az oka az volt, hogy a kismarjai sziken viszonylag jó minőségű és olcsó legelőt kaphattak. A kismarjai szik, vagy a helybeliek nyelvén nagyszík kb. 400 holdat kitevő szikes juhlegelő. Az I. világháború előtt a Beöthy-család birtoka volt, melyet 26 Tálasi István: Változásvizsgálatok a népi állattenyésztés köréből. NÉ. XXXIV (1942), 215. 27 Galgóczy Károly: i. m. 230. 28 Vö. Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása. Budapest 1936, 181; Balogh István: A jószág teleltetése Debrecen környékén. Debrecen 1938, 18; Szűcs Sándor: i. m. 167-173. 22