Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

ran a lábára tiport a vezetőjének, ha pedig valamitől megbokrosodott, a vezető könnyen a gép alá is kerülhetett. Részleges eszközváltás: kézzel való vetés-vetőgép. A gazdálkodás ma már nélkülözhetetlen eszköze, a vetőgép, szintén igen lassan és vontatottan honosodott meg a parasztság körében. A vetőgépek alkalmazása - mint utaltunk rá szoros összefüggésben állt a sorművelés elterjedésével. Az első vetőgépeket nálunk is kukoricavetésre használták. A kukoricának az eke után vagy sorhúzó nyomán kapával, sarokkal a barázdába való vetése lassú, nehézkes munka volt, ezért a sorművelés hívei igen korán megpróbálkoztak valamiféle kezdetleges vetőgép alkalmazásával. Arad megyében már 1848-ban kísérleteztek vetőgéppel, egyelőre sikertelenül.

438 Nem sok eredménnyel használták 1857-ben sem egy dunántúli nagybirtokon.

439 De egy-két helyen már haszonnal alkalmazták.

440 Igaz, hogy Szatmár, Bereg megyében ekkor még nem is ismerik, hanem a kukoricát szórva vetik és alászántják.

441 Mosón megyében viszont állítólag általános a vetőgép használata, minthogy itt már az 1830-as években elterjedt a sorművelés.

442 Az 1860-aas évek elején itt már sok helyen használtak Albani-féle szórvavetőt, sőt egy-két helyen Garret-rendszerü sorvetőt is, melyet ebben az időben már a Kühne-gyár is készített. A gabonafélék vetésére azonban ebben az időben még kevésbé használhattak vetőgépet, hiszen a kitűnő gazda, Galgóczy Károly is csak a kézzel való vetést ismerteti. 3 A vetőgépek elterjedését némileg az is akadályozta, hogy maga a vetés munkája ebben az időben még számtalan babonás vonatkozással kapcsolódott a parasztember szemléletéhez. Az elvetett magból csírázó új életet - amelytől az emberek léte függött - titokzatos félelemmel vigyázta az ember, s mivel annak természettudományos magyarázatát nem ismerte, legtovább ezen a téren őrizte meg a hagyományos kultikus cselekedetek egész sorát.

444 Egy ilyen mélyen 438 Gaál 1898.87. 439 Nagy István 1944. 64; Pesti Napló 1857. jún. 18. 440 Pl. a Fejér megyei Baracson, a szabolcsi Geszteréden. Falusi Gazda 1858. 75, 13. 441 Gazdasági Lapok 1858. 72. 442 Uo. 1861. 695; Balassa 1960. 125-129, 145-146. 443 Az apróbb magvú s sűrűbb állást kívánó növények, mint repce-, gabona- stb. félék vetése kézzeli kihintéssel történik. A jó vetőben megkívántatik, hogy jó szeme s gyakorlott ügyessége legyen. Mennél jobban megterül keze után a mag, annál egyenlőbben esik szét a vetés: szeles időben csak szél után és annak mentében lehet vetni. Galgóczy 1865. 107. - A Falusi Gazda Naptára megállapítja, hogy „jól begyakorlott telkes gazda puszta kézzel végezhetvén vetését, nélkülözheti a vetőgépeket". Falusi Gazda 1866. 32-33. 444 Néprajzi szakirodalmunk egész kötetre való ilyen mágikus szokást, hiedelmet ismertet. Bizonyos hiedelmek a holdnak meghatározott állásához kötik a vetést, vannak tilos napok, amikor nem szabad vetni. Vö. Calendarium Oeconomicum Perpetuum 1751. 39. - A vetőzsák vagy vetőabrosz egyik sarkába pénzt vagy valami mágikus erővel bíró tárgyat kötöttek. Réső 1867. 351; Gönczi Ferenc 1914. 564. - E babonák a vetőnek szinte minden mozdulatát, cselekedetét előírták (pl. bizonyos ételeket nem lehetett fogyasztani, nem szabad volt nevetni, pipálni stb.). Szatmár megyében az is szokásban volt, hogy az elvetett táblát meztelenül körülfutották, hogy a madár ki ne egye a csírázó magot. Vö. Gunda 1939. 37-40. 220