Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Vándorló juhászok a kismarjai szíken

a magyar állattartásban. A pásztorvándorlás alapvető sajátosságai: a téli, nyári szállás, őszi és tavaszi legelök közötti folytonos vándorlás, az ezzel járó rideg életmód hagyománya, amint azt helyi és történelmi adottságok elősegítik, felfelújulnak, illetve tovább élnek az ország különböző vidékén, természetesen, újabb és újabb elemekkel telítve. A magyarországi belső pásztorvándorlás a különböző történelmi korokban, különböző kulturális hatások és keveredések következtében más és más formát mutat. E részletformák ismerete nélkül nem írhatjuk meg a magyar vándorpásztorkodás, nomadizmus történetét.

21 A pásztorvándorlás sajátságos formájával találkozunk napjainkban is néhány Szabolcs megyei község juhászai körében.

22 Anyagomat részben a kismarjai sziken tanyázó, egykor Szabolcs megyében lakó, ma Kismarján letelepedett juhásztól, Kovács Istvántól gyűjtöttem, aki valaha maga is vándorolt juhaival, másrészt azokat a községeket kerestem fel, ahonnan egykor Kismarjára jártak a juhászok nyári legeltetésre. így értékes adatokat gyűjtöttem Kéken, Demecserben, Gégényben, Pátrohán, Ajakon, Nyírtason. Gyűjtésem időpontja: 1954. július, augusztus. * Egyes Szabolcs megyei községekben, ahol a juhtenyésztésnek az emlékezeten túli időkbe visszamenő hagyománya volt, a szántóföldi művelés nagyarányú kiterjesztése után a legelőket a XIX. sz. folyamán fokozatosan feltörték, így a juhok számára a tarlók felszabadulása előtt szinte semmi legelő nem állt rendelkezésre. (Szerintük „birka" és „juh" egyet jelent, de „parasztosan juhnak mondják". Emlékezet óta az ún. „német juhot" tenyésztik, ami tulajdonképpen a közönséges fésűs merinót jelenti.)

23 így a község juhtartó lakosainak két dolog közt kellett választani: vagy felhagytak a juhtenyésztéssel, vagy elindultak juhaik számára megfelelő nyári legelőt keresni.

24 A lakosság zöme az előbbit választotta, azonban voltak olyan pásztorok, akik inkább távoli vidékeken béreltek legelőt, ahova juhaikat tavasszal, április végén elhajtották és talló-szabaduláskor, július vé20 Györffy István: i. m. 83-147; Madarry László: A jószág enyhelye a Kiskun-pusztákon. Ethn. XLVII (1936), 161-183; Balogh István: A jószág legeltetése Debrecen környékén. Debrecen 1938; Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása. Budapest 1936. 21 A nomadizmussal kapcsolatban a magyarországi pásztorvándorlás kérdésével kizárólag ázsiai török népektől vett analógiák útján von le nagy horderejű, de kétségbe vonható megállapításokat Cs. Sebestyén Károly: i. m. 41-59. 22 A szabolcsi juhászvándorláshoz hasonló életformát ír le Szűcs Sándor a Nagysárrétről. Szűcs Sándor: A nagy sárréti juhászat. Debreceni Szemle 1937, 167. 23 Vö. Tálasi István: A bakonyi pásztorkodás. Ethn. L. (1939), 10. 24 Egyes szabolcsi községek legelőhiányára utal Szabolcs megye 1702-ből való statútuma is, mely szerint „Némely helyek lakói ama régi szokás ellenére, mely a közös legeltetést megengedi, azt a szomszédos helyek lakói és marhái elől eltiltják, azért a vármegye elrendeli, hogy amennyiben a szomszédos falu legelőterülete nem tilos, ott barmokat legeltetni lehet." Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmány, Bp. 1909, 279. 20