Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

csavarták be a tüskéket, d) Egyes helyeken a két vagy három fából álló nyüstöt nem gúzzsal kötötték össze, hanem a két végén szántalpszerű két fát ácsoltak, s ebbe csapolták bele a nyüstöt; a nyüstfákra aztán az előbb ismertetett módon rácsavarták a tüskés vesszőket.

70 Végül ismeretes még a tövisboronának olyan formája is, amelyen a tüskék rögzítésére bonyolult fakeretet ácsoltak össze.

71 A tövisboronák szükségességét és célszerűségét igen sok gazdasági szakíró elismerte. Fejlődésük mégis megszakadt, s a XX. század első évtizedeitől kezdve lassan kiveszőben voltak. Az ekén és boronán kívül a múlt század derekáig Magyarországon más fogatos vontatású talajművelő eszközt a parasztok alig használtak, ha csak a homoktalajok egyengetésére szolgáló hegyhúzót vagy a homok megkötését, trágyázását elősegítő „szalmahengerlő"-t vagy szalmavarrót nem említjük, de ezek szélesebb körű alkalmazásáról nincsenek adataink. A különböző talajlazító, tömörítő, aprító eszközök csak ebben az időben kezdenek a nagybirtokon tért hódítani, de a parasztgazdaságokban ezek szerepét egyelőre még csak kézi művelő eszközök töltötték be. Ezek közül az ásók, a kapák és a gereblyék voltak a legfontosabbak. Geneológiai, etnológiai vizsgálatunk kultúrtörténeti szempontból igen érdekes lehet, de e tanulmány témakörén kívül esnek, mert fejlődésük és formai eltéréseik variációi kevésbé vannak összefüggésben a kapitalizmus termelési módszereivel. Számunkra inkább e kézi eszközök háttérbe szorulása az érdekes, ami párhuzamos a fejlettebb gyári munkagépeknek a parasztok között való térhódításával.

72 A kapitalizmus magyarországi megjelenése idején a ma általánosan használt hengerek is csak kis számban szerepeltek a parasztok eszközkészletében. A talaj tömörítés a faekével való sekély szántás korában még nem okozott olyan problémát, mint később, a mélyebb szántás elterjedése után. A sekélyen felszántott földet ugyanis a súlyokkal terhelt tövisborona is megnyomta, a fagy által felszítt gabonaföldet pedig tavasszal állatokkal tipratták meg. A vetőkészségek. Annak ellenére, hogy a század eleje óta ismeretesek voltak hazánkban is különböző egyszerű vetőszerkezetek, túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy a XIX. század derekán még mindenféle magot elsősorban kézzel vetet69 A kérdőívek alapján ismeretesek Szabolcs megyében (Nyirgyulaj, Apagy, Erdész S. gyűjt., Nyírmártonfalva, Balogh I. gyűjt.), Szolnok- megyében (Verseny, Barabás J. gyűjt.), Heves megyében (Mikófalva, Igaz M. gyűjt.), Békés megyében (Kötegyán, Dankó I. gyűjt., Orosháza, Nagy Gy. gyűjt.), Bács megyében (Kiskunhalas, Nagy Czirok L. gyűjt), Borsod megyében (Damak, Salyámosy J. gyűjt.), Somogy megyében (Bálványos, Boross M. gyűjt.), Veszprém megyében (Tihany, Boross M. gyűjt.), Tolna megyében (Bogyiszló, Boross M. gyűjt.). 70 A szánkós típusok a kérdőívek szerint ismeretesek Szabolcs-Szatmár megyében (Panyola, Csalog Zs. gyűjt.), Borsod megyében (Trizs, Salyámosy J. gyűjt., Hejőpapi, Kiss M. gyűjt.), Nógrád megyében (Becske, Kriza I. gyűjt.), Tolna megyében (Sióagárd, Kajdacs, Madocsa, Decs, Andrásfalvy B. gyűjt.), Baranya megyében (Szebény, Andrásfalvy B. gyűjt.). Ismeretes az Alföldön Bátky 1906. 34. 71 Ilyen típusok a kérdőívek szerint ismeretesek Szabolcs megyében (Panyola, Csalog Zs. gyűjt.), Borsod megyében (Trizs, Salyámosy J. gyűjt.). 72 A magyar kapaformákról Balassa 1960. 158-162. 159