Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

Nőnapi köszöntés

Művészi pályájának elindítói és meghatározó tanításokat, hatásokat jelentő tanárai, s egyszersmind pályatársai voltak Tar Zoltán, Félegyházi László és Bíró Lajos. Leginkább a természeteivűség erősödött meg benne minden tekintetben. Az örök forrást jelentő természet és a benne élő ember. A bennük rejlő és felfedezhető szépséget és harmóniát, a formákat és a színeket, fényeket és árnyakat, a változást és mindennek a hangulatait fogalmazza képekbe. Első kiállítását Debrecenben rendezte, 1973-ban. Ezután Budapest, Szolnok, Salgótarján, Nyíregyháza, Vásárosnamény, Hajdúböszörmény és Lublin következett. Hajdú-Biharban, a „Bemutatjuk..." sorozat programjában több művelődési ház fogadta kiállításait. Rendszeresen részt vesz a Debreceni Őszi Tárlaton, az Országos Nyári Tárlaton, a Hatvani Táj képfestészeti Biennalen, a békéscsabai Alföldi Tárlaton. Külföldön rendezett csoportos tárlatoknak is résztvevője. Finnországban, Franciaországban, Lengyelországban, Romániában és a Szovjetunióban láthatták képzőművészeti alkotásait. Szakszervezeti díjjal, az Országos Jubileumi Tárlat nívódíjával ismerték el képeinek művészi színvonalát. Teljesítményeinek, értékeinek megítélésében a művészetkritika illetékes. Nekem szépek, varázsosak, élményt adóak Sipos Zsófia alkotásai, s én azt hiszem, hogy ebben Önök is osztoznak velem. Nem kell műítésznek lenni ahhoz, hogy észrevegyük ezeken a képeken a megalkotás pontosságát, a realista és szecessziós hatásokat, a pasztell technikai lehetőségeit, a finom rajzoltatokat és a gazdag formavilágot. A szülőföldet ábrázoló képek, a bársonyos finomságú virágok, a párás, sejtelmes és szép pasztellszínek, festői képességeinek tanúsítói. Megjelennek a csarodai, csengersimai, magosligeti tájak, a lila, sárga és fehér margaréták. Bereg, Szatmár és a Hajdúság, s mindezekben a haza, hiszen alkotójuknak mélyen vésődtek a lelkébe életélményei. Szép képein ott vannak a roskadó házak, és szinte érezzük otthonaink melegét. Látjuk a széltépte háztetőket, és érezzük az arcunkat tisztára mosó esőt. Ez a kiállítás úgy nőnapi, hogy nemcsak az. Benne van az, ami mindig is benne kell hogy legyen. Az alkotómunka értelme, vágya, művészi igénye. Nőkhöz, férfiakhoz, gyermekekhez - mind-annyiunkhoz szól. Engem egy kicsit szülőföldemre is hazasegít. A vadvizek szilaj zúgásai, a magányos és erdőkbe nőtt fenyők közé, ahol csobogások, ágreccsenések, lezuhanó sziklák dörrenései között is csodás minden, mert megbékít bennünket a lélek csendje. Feltehetném Sipos Zsófiának azt a kérdést, hogy amit elért, ami már mögötte van, abban mi volt a szép? Kedves költőnknek, Kiss Tamásnak summázatát tartom leginkább ideillőnek, s a köszöntő szavak, a kiállítást megnyitó gondolatok befejezéséül: „...Mind szép volt. S a szikrányi remény. És az, amit hozzátettem én."* * Kiss Tamás: Mi volt a szép.