Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

Nőnapi köszöntés

NŐNAPI KÖSZÖNTÉS Sipos Zsófia festőművész nőnapi kiállítása 1989. március 6. Debrecen, KPVDSZ József Attila Művelődési Ház Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a most nyíló kiállítás közönségét, külön is a hölgyeket a nemzetközi nőnap alkalmából. Amikor felkértek a Sipos Zsófia műveiből álló, a nőnap alkalmából megrendezett kiállítás megnyitására, azon töprengtem, hogy mi köze ennek a tárlatnak a nőnaphoz. Én a következőket gondolom erről a kapcsolatról. Sipos Zsófia a természet csodáját, bensőséges áhítatát hozta ide művészi munkáival, líraian szép pasztelljeivel, és a lélek csendjét, s ez egyike a legmeghittebb emberi érzéseknek. Képeit nézve zöld, kékeszöld, barnászöld színek között jár tekintetünk. Itt-ott belefehérlik, sárgállik vagy pirosodik egy-egy virág. Kies tájak, titokzatos, és ezzel együtt szelíd hangulatokat árasztó, helyenként szertelen, kócos bokrok, burjánzó füvek között többnyire belülről fakadó fények derengenek, szarkaláb virágzik, zsálya nő, rózsa virul és jázmin illatozik. Nagyon szép mindez, erősen és mélyen hat ránk. Egyszerre csak azon kapjuk magunkat, hogy Sipos Zsófiának ezekben a képekben visszaidézett élményei saját emlékképeinkkel is rokonok. Mert szépség, az ábrázoltakhoz fűződő szeretetteljes viszony, néhol egy kis szomorúság, máshol szinte szárba szökkenő ujjongás tükröződik belőlük. Ez azért is nőnapivá váló, mert a női lélek finomsága, bája, érzékeny és gazdag lelkivilága fejeződik ki a látottakban. Művészetének egyik méltatója az elmúlás virágainak nevezte a festményein megjelenőket. Én a remény virágainak tartom őket, mert egy olyan emberből, művészből, mint ő, csak a remény szólhat hozzánk. A hervadást feledtető virágnyílás, mint egy erős hitű életigenlés. Olyan ez, mint az ember lelke, kedve. Örömmel, olykor pillanatnyi szeszélyekkel teli, s ha az élet úgy hozza, néha a melankólia, a bánat is beborítja. Minden emberi Sipos Zsófia alkotásain, pedig sehol sem látunk rajtuk embert. Minden az ember jelenlétét sugallja, hiszen annak belső világa tárul elénk. Ezek után azt illene elmondani, hogy miként határozták meg az előzmények, az életút ezt a művészi pályát. Az első talán a Felső-Tisza-vidék, a Kárpátok magasából aláereszkedő erdős, lombos táj, a gyermekkor meséivel, s a felnőttek, a népi világ bölcselkedéseivel. A mindezekhez kapcsolódó emberi élmények. A nagymama és az édesanya. Aztán a Debrecenhez tartozás, az egész életre szegődött társ, az anyaság és a hat gyermek, a művésszé válás, az alkotómunka eddig eltelt esztendői. Ezek adják életének a teljességét.