Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

A hagyományok tisztelete

hímzőkultúra továbbápolása, gondozása és újrafogalmazása a kornádi, a furtai hímzések, a szűrhímzések révén állandóan megmutatkozik. Mindezek mellett természetesen szükséges az eddig még kevésbé ismert kultúrák hagyományainak feltárása és felhasználása. E tekintetben is vannak már élenjáró és példamutató közösségek, például Nádudvaron, Püspökladányban és Komádiban. Aprólékos és gondos gyűjtőmunka eredménye az országosan is kutatatlan kalotaszegi vállfős ing, a moldvai női ingváll, vagy a felvidéki, zoborvidéki textíliák hímzéshagyományainak a kiállításon is látható felhasználása. A több éve folyó szakkörvezetői képzés eredményei mutatkoznak meg a gazdag és változatos szőttesanyag megjelenésében is. Alkotóik között egyéneket és közösségeket, az utóbbiak körében az utánpótlást biztosító gyermek- és ifjúsági csoportokat tarthatunk számon. Figyelemre méltó, hogy a gyapjúszövés mellett a megyénkben nagy hagyományokra visszatekintő vászonszövések is egyre nagyobb számban jelennek meg a bemutatókon s a beküldött pályamunkák között. A nádudvari fazekasság - támaszkodva az előzményekre - évek óta a pályázatok rangos anyagát jelenti. Sajnos sokáig kellett nélkülözni az egykor nagy hírű, edényeikkel messzi vidékekre is eljutó, több évszázados múltra visszatekintő debreceni fazekasságot. A Megyei Művelődési Központ fazekas szakköre most ennek a hagyománynak a felújításába fogott. Mázas kerámiáik, néhol még magukon viselik a kísérletezés jeleit, de mind a középkori díszítményeket továbbörökítő gránátalmás, karéjos-levélmintás, mind a zöld vagy vörösesbarna mázas edények újraalkotása elsősorban itteni feladattá kell hogy váljon. Egy ugyancsak lassan feledésbe merülő hagyomány, a nemezkészítés éledt újjá a hajdúszoboszlói kézművesműhely tagjainak keze nyomán. Tájegységünk jellegzetes bőrsallangjai, amelyekkel az egykori lószerszámokat díszítették, ma már csak a sallangfonás bonyolult technikáját őrzik, mai funkciójuk elsősorban a lakásdíszítés, s ezek közül a mívesebbek kiállítási tárgyakká lettek. Sokfélék és sokszínűek a fafaragások, a faragott tárgyak. Megtaláljuk közöttük az egész Tiszántúlon ismert, áttört díszítésű, tiszta formájú tornyos tükröket, a pásztorok világképét, érzelemvilágát jelző, karcolt díszű csont- és szarumunkákat, és a Dunántúlon elterjedt spanyolozásos technikával díszített tükrösöket, beretvatartókat is. Ezek között láthatóak a falusi életképeket megjelenítő naiv faszobrok. Új színfolt a pályázati anyagban a mézeskalács bábokkal ékesített lakodalmi kalács. Életfa formája a termékenység szimbóluma. Helyet kaptak a kiállításban a nádudvari csutkababák. Az egyenletes fonatú csuhéj- és gyékénymunkák praktikusságukkal és szép formáikkal tűnnek ki. Emlékeztetőül felelevenítem a népművészeti pályázat célját: „a tárgyalkotó népművészet hagyományainak ápolása, a korszerű alkalmazás és továbbfejlesztés