Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)
„Mint az üveg csillogása…”
tizennyolcadik századi, az ún. zempléni habos üvegeken, valamint a XVII-XVIII. századi bokályokon, amelyek egész Erdélyben elterjedt és kedvelt üvegedények voltak. Az átöröklés és továbbterjedés erős, hiszen a két történelmi időszakot több mint háromezer év választja el egymástól. Van még egy olyan fontos sajátosság, amit az üveg történetének és felhasználásának vizsgálatakor ugyancsak szükséges figyelembe venni. Szó volt róla, hogy az üvegtárgyak anyaga mesterséges. így jóval kevesebb támpontot nyújt a keletkezésre vonatkozóan más, természetes anyagú tárgyakhoz képest. Ez különösképpen jellemző attól az időtől kezdve, amikor már sikerült teljesen átlátszó, színtelen üveget előállítani. Az ezt megelőző időszakokban ugyanis az üveg alapanyagában megjelenő szennyeződések némi segítséget nyújtottak az eredet meghatározásához. Ez azonban később is lehetséges volt, ugyanis az egyes üveghutákban előállított üvegeken jellemző módon mutatkozik meg bizonyos színezettség, ami jól észrevehető a kékes, zöldes és szürkés árnyalatú üvegeken. Az üvegművészet körébe tartozó tárgyak meghatározásánál problémát jelent az, hogy más iparművészeti, népművészeti tárgyakkal szemben az üvegeken csak ritkán fedezhetők fel olyan jelzések, amelyek készítőikre utalnak. Az üvegtárgyak meghatározását nehezíti az is, hogy talán egyetlen mesterség formakincse sem olyan egyöntetű, mint az üvegművességé. A szomszédos országok üveganyagát nagyon nehéz egymástól megkülönböztetni. Ennek jó példáját jelenti a kiállításban is szereplő kisméretű opál, vagy másképpen opak, azaz átlátszatlan zománcfestésű pálinkásbutellák csoportja. Ezekről a kisméretű üvegekről szinte lehetetlen megmondani, hogy hol készültek. Osztrák, cseh, dunántúli vagy éppen erdélyi területen. Lényeges vonása még az üveg megmunkálásának az, hogy a különböző korok művészeti stílusai rajta hagyták nyomaikat az üvegtárgyakon, az üvegművesség remekein. Két alapvetően meghatározó és történelmileg egymás mellett élő stílus jellemzőit említeném csak. Az egyik az ún. fúvott üveg stílus, amely nagyobbrészt a növényvilágból veszi a formáit. Ennek legszebb példáit a reneszánsz üvegei, a velencei üvegművészet kelyhei, poharai, s más kecses és finommívű, hajlékony üvegtárgyai jelentik. Ezekhez a stílushagyományokhoz nyúl vissza az amerikai üveggyáros Tiffany is a XIX. század második felében, és ez jellemző Koeppingnek, a német mesternek a művészi munkájára is. A másik jellemző stílus a kristály üvegen mutatkozik meg, amelyek elsősorban az ásványok, kőzetek világából veszik a formájukat, követve azok jellemző szerkezeti elemeit, sík- és térbeli tulajdonságaikat. Az üvegművészet technikai eredményeit a szecesszió teljesítette ki, ennek példáival is találkozhatnak a kiállítás tárgyait megtekintve. A szecesszió az üvegtárgyak funkcionális szerepét elhanyagolva jóformán csak a formát tartotta szem előtt.
