Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

Egy korai számvetés

EGY KORAI SZÁMVETÉS Gondolatok Józsa János debreceni festőművész kiállításának megnyitásához 1995. október 17. Debrecen, Magyar Honvédség Helyőrségi Klubja Józsa János a következő esztendőben lesz hatvanéves. Egy ilyen évforduló egyaránt szolgál ürügyül visszaemlékezésekre, sikerek és kudarcok, az eddig megéltek számbavételére, s természetesen arra is, hogy terveket szőjön mindarról, ami még ezután elvégezhető. Bevallottan vagy be nem vallottan belső kényszert érez arra, hogy visszatekintsen életének eddig elmúlt esztendőire. Emlékei között keresi a neki kedveseket, a szépeket, az örömöket szerzőket. Egy kicsit újra átéli életélményeit, ismét megszenvedi a kudarcokat, a gyötrelmeket és a kínokat. Számvetés? Bizony, egy kicsit az is. Még ha tudja, de legalábbis reméli az ember, hogy az ezután következő évek is hoznak valamit, amit érdemes számba venni majd. Jó arra figyelni, amit Széchenyi mondott erről. „Az okos ember nem néz anynyira a háta mögé, mint inkább a maga elibe. Elveszett kincseinek siratása helyett inkább azt tekinti, vizsgálja, mit menthetett meg, s azzal beelégedni és lassan többet szerezni iparkodik." Ezt az „intelmet" szem előtt tartva vegyük szemügyre a most nyíló, immár sokadik kiállításán szereplő alkotásait, azt a 38 művet, amelyek mindegyike - 5 tűzzománc kivételével - olaj- és olajpasztell kép. Velük kaphatunk egyfajta áttekintést Józsa alkotói világáról. Emberi és művészei alapállása okán választottam ki néhány, kiinduló alapul szolgáló gondolatot. Az első ezek között szemléleti, s belőle kiindulóan általános emberi, tehát társadalmi érvényességű szempont. A művészet, és azon belül a képzőművészet polgárjogáról, a minden idők és ez idők szerinti szerepéről szól. Legyen ez a szerep lírai vagy drámai, fejezzen ki örömet vagy bánatot, szóljon a természetről és az emberről, jelenjen meg benne a szép vagy a rút - mindig az élet valóságos dolgaihoz való viszonyt tükrözi. A képzőművészet emellett a legteljesebb fokú igenlés. Milyen értelemben? Úgy, hogy amit a művész alkot, létrehoz, azzal fenntartás nélkül azonosul. A műalkotás által az élethez kell visszajutnunk, az átéltekhez, a hozzájuk fűződő, az általuk kiváltott érzelmekhez, a kiinduláshoz képest magasabb fokon. Amit erről hétköznapi nyelven mondunk egymásnak, az a vizuális-esztétikai, művészeti közlésmódokhoz képest „csörömpöl", József Attila szóhasználatával élve. Egy festmény, egy grafika, művészi rajz lehet természetelvű, „naturális", lehet elvontabb, keményebb vagy lágyabb tónusú, vaskosan merev vagy lazúrosán oldott