Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

Cserépedények Kötegyánban

Lakodalmas fazék. Oldalán ujjnyomkodásos abroncsdíszekkel. Adatait lásd a 18. jegyzetben Ételhordó szilke. Sötétbarna mázán a fehér irókadísz jól látszik Erdélyi edénynek ismerik Adatait lásd a 22. jegyzetben si helye ismeretlen. Különböző házaktól ugyan, de sikerült egy öt darabból álló lábas-sorozatot összeszednünk. Az öt lábasból azonban csak kettő külső máza kékesszürke. Az erdélyi edények csoportjánál jelentkezik egy másik érdekes mozzanat is. Alapos okok miatt feltételezhető, hogy a régebbi kötegyáni vászonedények zöme dél-bihari parasztfazekasok munkája. Tudjuk, hogy a délbihari - kötegyáni szemlélettel már erdélyinek számító - falvakban (Tárkány, Sonkolyos, Belényes, Újlak, Remete, Cséke stb.) elterjedt népi mesterkedés volt a fazekasság. Györffy István idézi Magyarcséke 1770. évi urbáriumából, hogy „vágynak a lakosaink közt némelyek, kik az határunkon lévő földből közönséges edinyt csinálván Fazokas mesterséget űznek, melyből kevés hasznot vesznek".

13 Fodor Ferenc ugyanezt mondja BélfenyéiTÖl.

14 Ezek a parasztfazekasok könnyen eljutottak áruikkal Kötegyánba 13 GYÖRFFY István: A feketekörös-völgyi magyarság települése. Magyar nép, magyar föld. Budapest. 1942. 300. Vö. MÁRKI: A Fekete-Körös i. m. következő részeivel: „Segyestel határában található agyagból Vaskóhn kőedényeket égetnek" (65-66.) valamint: „Sonkolyos határában jó agyagot találni, melyet azelőtt a lakosok feldolgoztak" (67.), vagy Vaskóhról: „a városban sok kovács, fazekas és csizmadia él. Földje kevés és szegény, bár igen szép vidékü lévén kézmüvekre van utalva a lakosság, miktől az nem is igen irtózik" (74.). Vö. még a Bihar vármegye és Nagyvárad c. kiadvánnyal 236., 295. és 301. (Szerk.: BOROVSZKY Samu). 1901. 14 FODOR Ferenc: Az elnemsodort falu. Budapest, 1942. 92.