Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

Néprajzi adalékok a daru szimbolikájához, címerben való megjelentetéséhez

százezer kataszrális hold földet borító mocsarában jó világa volt e gyönyörű nagy madárnak. A nádrengeteg ember nem járta lápjain nagy csapatokban fészkeltek. A sárrétudvari határon, a hajdani rét helyén ma is Daruszigetnek hívják valamikori tanyájukat. Szerepen Daruhát van. Bajomban Darvasláp. Sáp község határának egyik részét Darvasnak hívják. Az Újiráz fölötti Darusziget környéke híres fészkelöhely volt. Darvas községünk szintén erről a madárról lett elnevezve s régi címerében is dam van. A szintén Sárrétbe eső Püspökladány 1647. évi pecsétjén is az őrdaru képe ékeskedik... Amikor azonban a sárrétje elpusztult, örökre elköltözött innen a darumadár is... Ma már nem fészkelnek nálunk, csak vonuláskor szállnak le meg-megpihenni hajdani mulatóhelyükön... Abban az időben keresve se lehetett találni olyan nemesi portát, gazdaházat, ahol pár szelíd darut ne tartottak volna. Az udvar díszének tekintették. Együtt járt a baromfiakkal, őrködött köztük. Amikor jó kedve kerekedett, táncolt és játszadozott, magát illegetve körbe lépegetett, kavicsot vagy kis gallyat vett a csőrébe, feldobta, meg elkapta. Viselkedéséből időt is jósoltak... ha idegen ember járt a ház körül és ha közelébe férkőzhettek meg is csipdesték erős csőrükkel. Egy éjszakán két szép csikót akartak elkötni az ólból valami kunsági betyárok s a darvak kiáltozására, röpködésére ébredtek fel a szolgafattyúk és az udvaron, a kazlak tövén alvó tehenészek.... A hagyomány szerint a bajomi és a zsákai várban is tartottak szelíd darvakat. Úgy voltak szoktatva, hogy éjszakára felültek a sárfalakra, ahonnan éles szemükkel a legkisebb mozgolódást is észrevették, ami a vár körül történt, s kiáltozásukra mindig éberebbek lettek az őrök... De tán még többet jövedelmezett a szegény darvászoknak a dam tolla! Ma is hallhatjuk emlegetni az öregektől a régi eljegyzések is tanúskodnak róla, hogy egykoron nagy divat volt a fiatalság körében a darutoll-bokréta viselése... Sőt, még idősebb emberek is darutollat tűztek kalapjukhoz, ha jelezni kívánták, hogy nem adták be derekukat a múló esztendőknek. Jel volt tehát a toll! Legény számára ez volt a legkedvesebb ajándék. A leány is ezt adott neki szerelme jeléül, mint a régi jó nóta is vallja: „Magasan repül a daru, nagyokat is kurrogtat, A szárnyából, a farkából szép tollakat hullogat. Szedjed babám, szedjed, kalapom mellé tegyed, Hadd tudja meg e nagy világ, hogy téged szeretlek. "