Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

Egy fűzérradványi ház

Üveges tót Pesten. Vasárnapi Újság, 1872. Pénzváltó a brassói utcán. Magyarország és a Nagyvilág, 1870. A piacok, vásárok helyét körülvevő utcák közismert árusa volt a nadályos, azaz a piócaárus. Rendszerint együtt árulta portékáját néhány köteg gyógynövénnyel, esetleg darutollal, vadkansörtévei, sőt aganccsal is. A gyógynövényes egyedül gyógynövényt; frisset, szárítottat, összeállított teákat árult (gyomorfájásra, epére, köptetésre stb.). A darutollasnál más madarak tollai is megtalálhatók voltak: pávatoll, kócsagtoll, szárcsatoll stb. A szép tollak az egykori férfidivat elengedhetetlen kellékei voltak. Ritkább volt a madaras, azaz madárárus (stiglinc, rigó, törpe- és rendes papagáj stb.), aki kisebb-nagyobb kalitkákban hordta magával a portékáját. A madárárusok egynémelyike apró állatokat is árult; fehér egeret, tengerimalacot, mókust stb. A mozgó árusok jól elkülöníthető csoportját alkották az edényárusok, az edényesek. Az áru anyaga szerint differenciálódtak. A zománcos bádogedényt egyenesen a vándorkereskedők, a mozgó árusok terjesztették el. Kezdetben cserélték is árujukat terményért. Ez az árusítási forma még ma is él. Cigányok zománcos lábasokkal, fazekakkal, tepsikkel keresik fel a félreeső falvak, tanyák népét és sok esetben terményért cserélik árujukat. A