Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)
A vasfű (Verbena officialis L.) a sárréti néphagyományban
de főleg szőlő. Olyan íretlen, egres, meg a levele is. A savanyított, nemez a gaz, ezt csak úgy megszokásbúi rakta bele, aki belerakta. Szóval hát erre vót jó úgy, ahogy. Erre tínyleg használták, de hát mondom, hogy nem számos ez az egísz. - De azt is hallottam, hogy teának is használták. Arról nem tetszik tudni? - Lehet, hogy annak is használták, de hát nem emlíkszek rá. Tán a nagyanyám, ha hasznáta. De hogy minek, mikó ott vót a jó tea, de asse ittuk. Nem teázott itt senki se, tán csak az az egy-kít följebbvaló, meg az olyan kisasszonyfílik. De azok biztosan nem ebbül a kóróbul csináták a teájokat. Aszt biszton mondhatom. Mán az én gyerekkoromba is a kínai teajárta, ahun járta. Úgy árulták a botban, hát onnan származott. - Talán nem is azért készítettek vasfűből teát, hogy azt igyák ételként, hanem valami más okból; nem itták gyógyítás végett? - No lássa-e, e lehetsíges, mert a níp most is, de rígen még jobban, a nincs miatt is, mindent összeivott, összeevett. Hát könnyen ráfanyalodhattak erre a vasfűre is, ha valamit láttak benne. De szerintem e se vót valami nagy dolog, nem olyan, hogy tűnni kéne rúla. - Már pedig nagyon is kellene, mert sokan azt mondják, hogy ez a vasfű fontos gyógyszer és bizony sokan fogyasztották teának, meg másként is, ha betegek voltak. Tessék csak visszaemlékezni, hátha erről is tetszene tudni mondani valamit, hiszen már eddig is milyen sokat tetszett mondani erről a haszontalan vasfűről. - Hát mondom, hogy hasznáták hát, de hát csak úgy a nípek, minden féle tudás nílkül. Monták, hogy a lázat is lohasztya, meg hogy ha a máj puffadásba van, meg effílíket. Ezekbe bizony csak szettek, jó monggya, hogy gyüjtöttík. Szárították, oszt úgy főztek belőle teát. Ha jól megemlíkszek, hát még ín is ittam gyerekkoromba. Úgy atta az idesanyám, amikó fúvódásom vót, oszt minden megát bennem. Az olyasmi akkó olyan betegség vót, mint mostanába az influenza, gyütt oszt uralkodott erősen, de oszt ment is el. Nem úgy, mint tuggya vót az a spanyol, hát a más vót, a csúnyán kikkíszítette a nípet. No lássa, annak nem csinátak teát a vasfübő meg minden kócbul. Ezt a vasfüvet csak olyan rígi betegsígekbe csináták, itatták a rígiek, amék úgyis emut vóna magátúl, ha kihat a szervezetbű. De hát aszt akkó nem így látták, hittek a babonaságba, oszt itták, kentík, húszták, nyúszták az embert az effílíkke. - De hát csak volt abban valami, hiszen még az orvosok is rendelték és a patikában is árulták. - Azt mán igazán nem tudom, de lehet. Mer abba az időbe az orvos is más vót. Hát nem is vót, oszt ha vót is, hát nem szalatt hozzá a níp minden pillanatba, ha vót baja, ha nem, mer hogy beteg. Tuggya, aki beteg a beteg, a fekszik oszt nem szaladgál. Az orvost akkoriba nem a kereste vagy hítta, aki beteg vót, hanem a hozzátartozók, a gyerekei, ha má odáig vót, mert különben megszóták vóna, ha meghal. Arra nem emlíkszek, hogy orvos rendelt vóna ilyen füvet, vagy ajánlotta vóna. Gondolom inkább betiltotta vóna, ha tuggya, hogy hasznáják, mert az orvosok az ilyet mindig kifogásolták, tiltották oszt nem szívleltík. Lássa a patikába mán egy kicsit más vót a helyzet, tényleg ott vót ez a fű, ez a vasfű. Mán onnan tudom, az itteni patikus is megvette níha a gyerekektű, ha monta nekik, hogy hozzanak néki. Hát biztosan azé hozatott belüle, hogy elatta vagy csinált véle valamit.
