Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)
Szőnyi Virágh Mihály Önéletrajzának iskolatörténeti tanulságai
attól is, hogy mire készítette fel a kérdéses iskola a tanítványait. Nyilván arra, hogy tanítványai, közülük a legjobbak, a továbbtanulásra alkalmasak és az arra törekvők is, minden zökkenő, időveszteség nélkül folytathassák tanulmányaikat elsősorban az anyaiskolában, az anyaiskola megfelelő szintjén; illetve valamelyik közeli, a kis iskolánál magasabb szinten tanító, nagyobb partikulában, hogy azután, ha akarta, onnan is mindenféle kiesés, törés, időveszteség nélkül mehessen tovább, most már az anyaiskolába. A partikula meghatározásába károsan belejátszott az, hogy sokan elfeledve, hogy a XVI-XVIL, sőt még a XVIII. századi iskolák, a partikuláris iskolarendszer iskolái egységes, minden tekintetben egységes intézmények voltak, alsó-, közép- és felsőfokú iskolára nem bomlottak, sőt még ha mai értelemben vett osztályokat sem különítették el; mellesleg ezt nem is lehetett volna megtenni, mert ezek az iskolák a maguk belső szervezeti-, működési körülményeiknek megfelelően is egységesek: osztatlanok voltak. Sajátos és újabb keletű az a felfogás, hogy partikulán csak az úgynevezett latin iskolát, a gimnáziumot, a középiskolát értették. Holott a partikula, a partikuláris iskolarendszer elsősorban, mint széleskörű közoktatási, ha szabad így mondani: népoktatási intézményrendszer vált ismeretessé, híressé. 6 Ezúttal eltekintve attól, hogy a partikuláris iskolarendszer struktúráját, szervezetét, működését újból részletesen ismertessem csupán egy lényeges, a partikuláris iskolát, a partikuláris iskolarendszert leginkább jellemző, meghatározó erejű tényezőjét említem. Ez pedig az a sajátosság, hogy a partikulákban, az egész partikuláris iskolarendszerben, sőt magában az anyaiskolában is a növendéktanitóság járta. A növendéktanítóságnak sokkal több hasznos, értékes mozzanata volt, mint káros. A legnagyobb haszna az volt, hogy olcsó, kézenfekvő, praktikus megoldás volt és nagymértékben elősegítette egyrészt a rektorok, praeceptorok továbbtanulását, esetleg külföldi egyetemeken is; másrészt a rektorok, praeceptorok már diákkorukban igen jó, széleskörű tájékozottságra tettek szert koruk közéletének mondhatni minden területén. Ez a tájékozottság, kapcsolatteremtés- és ápolás nemcsak az országra, hanem a rendszeressé vált külföldi peregrináció révén, az országhatárokon túli messze területekre, ottani 6 KARÁCSONY Sándor: A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja. Bp. 1939. 51-56.; A második, a szerző által javított és bővített kiadás. Bp. 1983. 117-128.
