Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Kiképzőtisztként

Szendrey Júlia Október 14-én pedig Júlia féltékeny gondolatai hagynak nyomot naplója lapjain:

54 ...Bármilly iszonyú kétségbeesés venne is rá, hogy csak egy pillantással is vétkezz szerelmünk ellen, csak egy lépésnyit is távozz a legszigorúbb hűség útjáról, mondom, nem lenne többé mentség a kétségbeesés, melly megmentene bennünket. Isten őrizz illy gondolatoktól! Másnap azonban bocsánatkérőleg írja:

55 Bocsáss meg nekem, édes Sándorom, méltatlanul bántottalak tennap; most már nyugodtabb vagyok és hiszem, hogy nem érdemled meg tennapi vétkes gondolataimat. Igen, én tisztának hiszlek, mint az isten angyalát, én hiszem, hogy ilyen maradsz örökké s így foglak szerethetni életünk végpercéig. Azért nem töröltem vagy hagytam ki a tennapi sorokat, hogy lásd, mire visz a magány, m illy rémekkel kell küzdenem, ha téged nem látlak, ha jelenléteddel szét nem űzheted ez ördögöket, mellyek mindig várnak s ha távol tőled, védtelenül találnak, rám rohannak és mindenféle kínokkal halmozzák el prédájukat. Mindenféle alakban látlak ilyenkor, s a tennapi egy a legkínosabbak közül. Petőfi Júlia kérésére megváltoztatja elhatározását, hogy csapatával együtt menne Becskerekre, és felesége közelgő szülésére való tekintettel - a szolgálati 54 Ua.: 118. 55 Uo.