Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Előszó

Előszó Az irodalomtörténet-írás újabban a különféle divatos módszerek egyoldalú alkalmazása miatt gyakran megfeledkezik magáról az alkotóról, az emberről, aki a vizsgált műveket létrehozta. Máskor viszont a fordítottja történik, az alkotó személyiség áll a kutatás középpontjában, s ez leárnyékolja a műveket. Az utókor tehát túlszínezett legendákkal, vagy ezek ellenhatásaként a tudomány szikár tényeivel torzítja, szegényíti az öntörvényű személyiség életművé kristályosuló élményeit. Ez a könyv szeretné elkerülni a legendák csapdáját éppen úgy, mint az élményt élettelen tárggyá aszaló tudálékosság útvesztőit. Azt az egyensúlyt keressük, amely ítélkezés nélkül, de pontosan mutatja be a művek élményhátterét képező apró életeseményeket is. Petőfi debreceni kapcsolatai közismertek Bár mindenki tudja, hogy többször is járt a "pusztai városban", mégis leginkább az a bizonyos tél, 1843-44 fordulója él emlékezetünkben az Egy telem Debrecenben c. verse és Orlay Petrics Soma romantikus festménye alapján. Hajlamosak vagyunk úgy ítélni meg Petőfi debreceni tartózkodását, mint valami keserves, terméketlen időszakot, amely kizárólag szenvedést és sikertelenséget hozott a költő számára. Ebbe az egyetlen télbe sűríti a köztudat Petőfi minden keserűségét, ahogy sikereit is a pesti március és a szabadságharc fényes napjaihoz köti. Természetes emberi redukció ez, különösen egy nemzeti jelképpé növekedett, legendákkal koszorúzott költő esetében. Am aki a legendák mögé szeretne látni, annak pontosabb ismeretekre van szüksége. A keserves debreceni élmények valósak, de nem kizárólagosak. A művek hitelüket vesztenék, ha szépítgetnénk az életrajzi tényeket. De még a nehéz téli hónapokba is vegyül egy kis melengető öröm, ugyanakkor más debreceni tartózkodásai sem voltak gondtalanabbak. Azon a komisz télen akár többi debreceni időszakában is - éppen úgy tapasztalhatja a megértő, segítő emberi jóságot, a barátság és a szerelem örömeit és bánatait, mint a kicsinyes féltékenységet, az érdektelenséget és az emberi butaságot. De ugyanezt elmondhatnánk Petőfi életének minden más helyszínéről és korszakáról, mert nem a hely, hanem maga a rapszodikus csapongásokra hajlamos költői szemé-