Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

A szabadságharc forgatagában

Egy goromba tábornokhoz Tábornok úr, én nem tartom magam Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön, Levett kalappal szóljanak velem. S ön engemet goromabaságival Elhalmozott, hogy két orcám pirult. Igen, pirultam, de nem magamért, Pirultam a magyar sereg miatt, Hogy annak egy ily tábornokja van. Tábornok úr, van ellenség elég, Gorombáskodjék azzal, ott szabad, De bánjék szépen a jó honfiakkal, Különben azt hiszik, hogy őket el Szándékszik ön kergetni a seregből, És ez kemény vád lenne majd, kemény vád. S gorombaságit épen rajtam űzi! Nem fél-e ön, hogy tollamnak hegyére Tűzöm fel önt? ez a toll, istenemre Hegyesb a tőrnél s lelkiismeretnél, S akit megszúrok véle, fáj neki Még akkor is, ha a sír férgei Cirógatják ott lenn a föld alatt. Kiírnám önt itt név szerint, de amit Saját kardjával tenni képtelen, Tollammal tenni én nem akarom, Nem fogom önt megörökíteni. Csak azt ajánlom, hogyha még leszen Szerencsétlenségünk egymáshoz, akkor Beszéljen vélem emberségesen, Mert én ugyan nem tartom magamat Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön, Levett kalappal szóljanak velem. Ez a vers az utolsó Petőfi Debrecenben írt művei hosszú sorában. Klapka május 10-én kapta meg Petőfi Szolnokról írott, vulkanikus erejű levelét, s felháborodottan följelentette a költőt a Pesten tartózkodó tényleges hadügyminisz-