Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)
A szabadságharc forgatagában
Nem sokáig maradhatott Bem közelében. Alkalmasint nekem van az egész táborban legkevesebb dolgom - írja a Közlöny számára február 3-án küldött kitűnő tudósításában, Vízaknáról. 86 A tapasztalt tábornok hamar észrevette, hogy a költőnek nem a harctéren van a helye, főleg akkor, amikor a családi körülményei is mást kívánnának. Ezért február 8-án futárként Debrecenbe küldi Petőfit, aki 14-én már Debrecenből írja Aranynak a családi boldogságról szóló, ismert levelét. Arany Jánosnak Nagyvárad Szalontán Kedves öcsém, illetőleg bátyám! Debrecen, febr. 14. 1849. élsz-e még? én még élek, pedig ott jártam, ahol a halál kézzel-lábbal dolgozott, s dőlt belé az ember, mint a bőgőbe a húszas. Bem táborába tetettem át magamat, s Bem adjutánsává tett, s csak az tudja, mi a csata, aki Bem oldalánál van, mint én voltam öt véres ütközetben. Hadi tetteimről szerényen hallgatok, csak annyit jegyzek meg, hogy hozzám méltólag viseltem magamat; ez ugy hiszem elég. Jelenleg mint futár vagyok Debrecenben s egypár nap múlva ismét lódulok vissza. Feleségemet s fiamat, mikor Erdélybe mentem, hozzátok akartam vinni, csak az utolsó napon határoztuk el, hogy itt maradnak Debrecenben és ez volt mindnyájunk szerencséje, mert Szalontáig mind a ketten elfagytak volna. Itt laknak Vörösmartyéknál, mind a kettő egészséges: feleségemtől ne vegyétek rosz néven, hogy nem tudósított benneteket, szegény semmit sem tudott csinálni bújában. Képzelhetitek napjait, melyeket itt töltött, mig én a csatatéren voltam. S hogy én nem írtam nektek Erdélyből, azon sem fogtok fölakadni, ha megmondom, hogy feleségemnek is csak egyetlenegy levelet írhattam az események rendkívüli összetolulása miatt. Hogy szeretlek benneteket, bizonyítja e levelem, bármily rövid lesz... nem gyerekség csak néhány percet is kiszakítni időmből, midőn az oly rövid s a boldogság szárnyain oly gyorsan röpül. Tudod, mindig édes volt előttem a családi élet, de soha oly édes, mint most, midőn elmúlt csaták után és uj csaták előtt ölelhetem feleségemet, fiamat. Isten veletek! ölelünk csókolunk benneteket! írtál-e már a keresztfiadnak vagy egy verset? írj... isten hozzád! igaz barátod Petőfi Sándor
