Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Katonai gondok – családi örömök

ajtót, mert kimegy a disznó. " Legalább annak a háznak a kapuján, ahol fiam született, ez állott. December 14-én este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen roszszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megrázkódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a szülést túl fogja élni szegényke, mert különben is oly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele. Fiam is oly gyönge, oly hideg, oly kicsiny, mondhatnám oly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halva születettnek véltem. Harmadnapos korában megbetegedett, s a betegség még inkább elcsigázta; de nemsokára fölgyógyult, s azután folyvást szemlátomást gyarapodott. Itt következnek a már idézett sorok, majd így folytatja Petőfi: Keresztapja Arany János, a világ egyik legnagyobb költője s legbecsületesebb embere; keresztanyja Arany Jánosné, amily egyszerű asszony, oly jó feleség és anya. Én is, Juliska is végtelenül örültünk fiam születésén, de bizonyára legnagyobb öröme volt ezen az én boldogult jó szüleimnek. Az életrajz lapjain Petőfi megörökíti fia és az utókor számára a nagyszülők örömét is: Apám ezt írta Pestről december 20-án: "Szeretett gyermekeim, először is csak állandó egészséget kívánok az isteniül szeretett Zoltánomnak és Juliskámnak és neked Sándorom. Megkaptam leveledet, lelki örömet érzettem, ugyszinte édesanyád is, hogy az isten békeségesen megszabadította kedves Juliskánkat a szülés mellett. Ezután is kívánunk friss egészséget az ártatlan Zoltánomnak, hogy nagyra nőjön. Ugyan 20-án örömemben hozattam egy icce bort, és poharat emeltem, hogy még nekem is lehet unokámról beszélni. Örömemben Gyurinak is vettem egy messzely bort, mint régi szolgádnak, fiam. Csókolunk, szeretett gyermekeim. Zoltánnak kardot kell szerezni, mert különös esztendőben született, hogy minden kisgyermek oldalán kardot kell látnunk. Eddig különös vágyásom volt a harcra, de most már tízannyi van, hogy kedves unokám ne jusson a pogányok kezébe. Csak az isten egészséget adjon, nem maradok itthon. "Anyám ezt írta e sorok után: "Kedves szeretteim, bocsássatok meg, hogy az öreg annyi bohóságot írt. Nagy öröm lepte meg őtet, hogy megmaradt életük mind Juliskának, mind Zoltánkának. Kívánnék addig élni, míg az ajkaimhoz szoríthatnám és egy meleg csókkal illetném kedves unokámat. " Szegény anyámnak nem teljesedett e kívánsága; meghalt, mielőtt láthatta volna. Csaknem utolsó szava is az volt: "Hát én már nem láthatom az én kedves kis unokámat!"