Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Goldman György: A Munkácsy Mihály Emlékház Békéscsabán

nekülni, eleinte persze ideiglenesen, a pesti visszatérésben reménykedve, végül azonban örökre. A kiegyezés után igen tevékeny szerepet vállalt a város vezetésében, mondhatjuk, a polgári fejlődés egyik motorja volt. Múzeumalapítást, színházépítést kezdeményezett, a városi közgyűlésben számtalan gazdasági fejlesztő javaslata hangoztt el. Tudjuk róla hogy naponta hegedült, pártolta és segítette a művészeteket, egyik levelében szomorúan sóhajtott fel, hogy bár magam is inkább művész lettem volna. Kollégiumi diáktársa, Vahot Imre is úgy ír róla az eperjesi évekre emlékezve, hogy "ő volt közöttünk a legkitűnőbb színészi tehetség." Mindezek alapján, és elemezve az irodalomban fennmaradt utalásokat, arra a megállapításra kellett jutnunk, hogy Reök István nem az a gonosz mostoha volt, amiképpen az Emlékiratokban megjelenik előttünk, hanem következetes, szigorú, de szerető apja, aki a tanulásban bizony enyhén szólva nem túlzottan jeleskedő unokaöccsének biztos kenyeret, szolid polgári megélhetést akart adni az asztalosszakmával. A Munkácsyval fennálló bensőséges viszonyát későbbi szeretetteljes levelezésük, meg az bizonyítja, hogy a világhírű művész, hacsak tehette haza-hazajött Békéscsabára, hogy nagybátyját, itt élő unokatestvérét meglátogassa. A kis Munkácsy, amint az itt ülők mindannyian jól tudják, nagynénje tragikus haláláig mindennapos vendég volt ebben a házban, ide kötötték a gondtalan gyermekkor szálai, a mazsolás kalács, a látható gazdagság megannyi apró jele. Már kevésbé közismert, hogy az 1854 után itt háztulajdonossá váló Omaszta család tagjai is közeli baráti körébe tartoztak, a nála alig nyolc évvel fiatalabb Omaszta Gyulával például a vendégkönyv tanúsága szerint együtt tettek látogatást a gyulai múzeumban a művész 1874-es látogatása alkalmával. Természetesen az sem mellékes körülmény, hogy Reök István második felesége, Munkácsy kedvelt unokaöccsének édesanyja Omaszta Mária volt. Az Omaszta család az 1950-es évekig lakta a házat, amiből a szocialista korszak tejbegyűjtő állomást, pártházat csinált, kisebb lakásokra szabdalta az egykor pompás épületet, felparcellázta, beépítette a nagyszerű parkot. A család utolsó tagjának, Omaszta Ilonának azonban sikerült értékeinek egy részét kimentenie innen, képeit, bútorait magával vihette szűkös Lázár utcai albérletébe. Elete alkonyán az evangélikus egyház gyámolította, ezért történhetett, hogy ingósjágait az egyházra hagyta. Szinte hihetetlen, és feltétlenül az egyházi vezetők történelmi tisztánlátását, a valódi értékek iránti fogékonyságát dicséri, hogy ezek az értékek mindmáig együtt maradtak. A legutóbbi években a város és az egyház közelebb került egymáshoz, így lehetőség nyílt arra, hogy a teljes hagyatékot — nyugodtan mondhatjuk, hogy az Omaszta-gyűjteményt — az evangélikus presbitérium rendelkezésünkre bocsátotta, tulajdonjogának megtartása mellett kiállításra átadta, annak fejében, hogy a szükséges restauráltatást a magunk költségén elvégezzük.