Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Szinyei Merse Anna: Munkácsy Mihály tájképfestészete

egyetemesebb, örökérvényűbb mondanivalók kifejezésére törekedett és csak ritka boldog perceiben elégítette ki a pillanat szépségének megragadása. Kissé sötétebb és szenvedélyesebb hatású a Tájkép tóval című vázlat, melynek általános érvényű elemzést szentelt Petrovics Elek: "az igazság erejével hat az egész képnek nagy közvetlenségű, frisseségében szinte az impresszionistákra emlékeztető előadása. Daubigny neve is eszünkbe jut a kép előtt, de csak egy percre, s inkább csak a motívum és a kolorit rokonsága révén; Munkácsy drámai vénája, mely az előadás hirtelenségével és szenvedélyességével a mindennapi tárgy ábrázolásába is bizonyos izgalmat, lüktetést vegyít, nagyon is gyökeres különbségeket mutat Daubigny lyrára hajló, szelídebb művészi jellemével szemben." Egy La Malouból írt, 1884 májusi levele tanúsítja, hogy Munkácsy igenis gyakorolta a motívum előtti festést, mely azonban nem igen eredményezett nála valódi pleinair hatást: "Drága Cilikém, ebben az órában ti szórakoztok, persze, ha az idő kedves kirándulásoknak. Jól teszitek. Én is szórakozni megyek, mert plein-airben le q fogok festeni egy bájos kis zugot pár percnyire a szállodától" . Hasonló elhatározás hívhatta életre a Colpachi park bejárata című nagyobb tájképet, melyet 1886-ban vett át a festőtől műkereskedője, Sedelmeyer. Az amerikai magántulajdonban lévő festményt csak fekete-fehér reprodukcióból ítélhetjük meg, de így is a levegős, világos összhatású képek sorába illik. 1886 nyarán, szintén colpachi pihenése idején festette a Fasort, mely érettkori tájképei közül a legközelebb áll 13 évvel korábbi barbizoni képeihez. E remekművén a fák közé világosságot vivő fénypászmák sodró ritmusokkal a mélybe vonzanak és harmonikusan ellenpontozzák a zömök fatörzsek felfelé törekvését. Barátjához, Paál Lászlóhoz hasonlóan Munkácsy a fák sűrűjében is természet végtelenségét, hatalmas térélményét érzékeltette. A Fasorral nagyjából egyidőben készült Colpachi park szinte egyetlen fára koncentrál. A különös felépítésű öreg fa pszichológiai tesztje a sokat betegeskedő mester lelki problémáinak megközelítéséhez adhat segítséget. Munkácsy felfokozott hevülettel, pasztózus ecsetvonásokkal festi a napsugarak felé nyújtózkodó lombokat és a kinyújtott kezekre emlékeztető sötétbarna ágak is a fény felé sóvárognak. Egyetlen más képén sem adja vissza ilyen pontosan a sokféle zöldek különböző valőrjeit. Szuggesztív egyszerűséggel és panteisztikus hittel rög8. Petrovics Elek in Művészet 1915. 421^*22. 9. 4. sz. alatt idézett mű 126.