Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Kohnen, Joseph: Munkácsy és Luxemburg

derű vagy az elégedettség kifejezését. Inkább hatnak az arckifejezések a tekintetek feszült várakozása és ünnepélyesége ellenére, amennyire ez szándékosan így készült, megfélemlítettnek, zárkózottnak és szomorúnak. Magukról a vizsgabizottság emelkedett képviselőiről, a tanárról, a papról és a polgármesterről készült résztanulmányok egészen a végleges műig sem tudják a szociálisan hátrányban levő réteg nyomott öntudatát letagadni. Már az üres Tanterem" (Vég. 207) az elfogódottság érzését kelti, mintegy a kiegészített ábrázolás előkészítéseként. Végül mindig tipikusan Munkácsy stílus a mindenkori népcsoportot könnyed hármasosztásban, csaknem lineárisan a fal mentén, a szobára keresztbe egymástól szétválasztotta, különösen fontossághűen, tekintettel a térmélységre. Mivel az alakok csoportosítva vannak, az emberek ténylegesen hasonlóan szűk szobában állnak, sűrűn összezsúfolva egymás előtt, mellett és mögött, akkor is, ha ezzel bizonyos művészi-technikai lehetőségek kényszertől indíttatva ki vannak kapcsolva. Ehhez juttatják érvényre a sémaszerűen megjelenített arcok, a kevéssé változatos öltözékszinek, a gyerekek, szülők és nagyszülők felsőbbséget tisztelő, engedelmesen merev tartása és a feszülten elégedett zsűri külső szemlélőnek nem túl meggyőző rangbéli felsőbbségi viselkedése, mindez azt árulja el, hogy Munkácsy a személyes társadalmi felemelkedése ellenére milyen mértékben kötődik ahhoz a népréteghez, amelyből maga is származott. Ez egy nyilvánvalóan társadalomkritikus dokumentum. Más művek, mind külsőleg mind belsőleg a párizsi tartózkodásával kapcsolatos művészi technikai bizonytalanságot tanúsítanak a korabeli realista és impresszionista stílusirányzatok között. S így a "Pávák" (Vég. 249), "Tere-fere" (Vég. 428), "Három nő a parkban" (Vég 429), Tere fere az erdőben" (Vég. 430), "A télikertben" (Vég. 444), Tere-fere a parkban" (Vég. 446), "A park" (Vég. 493) és a "Pataknál" (Vég. 405) c. festményein az alakok többé kevésbé csak kiegészítő dekorációk csaknem teljesen elmosódott részletekkel egy álomszerű festői összhangulat érdekében a természetbe helyezve. A gyerekek azonban itt is világosan bírják nagy szeretetét. Ugyanez keveredik a régi korízlésnek és francia stílusirányzatnak elkötelezett "Szalonjelenet"-ben, a túlzott, a mai ízlésnek kissé durva de színes dekoráció ("A kis cukortolvaj lány", (vég 369), "Reggeli óra a vidéki házban", Vég. 323., "A pálmaházban" Vég. 324, "A kastélyúrnő ünnepsége", Vég. 445), a colpachi berendezés, amely az akkori párizsi arisztokrata lakással teljesen megegyezett, mivel Cécile a colpachi kastélybelsőt a nagyvárosi francia "Hôtel particulier"-től való lényeges eltérés nélkül rendezte be. Azonban ő ezen "jobb" társaság és ismerettségi kör számára szívességből vagy megrendelésre teljesen polgári sőt arisztokratikus portrékat is festett, így több esetben saját feleségét ("de Marches asszony portréja Vég. 141. és 161., "Munkácsyné kalapban", Párizs, "Munkácsyné portréja muffal", Párizs, Vég. 210, "A művész műhelyében, M. és felesége", Vég. 211 és 214, "Munkácsyné portréja" Vég. 209, és ugyanezek Marie Münchenről a városi barátnőről, a "Lány táleá-