Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Kohnen, Joseph: Munkácsy és Luxemburg

szerződések, amelyeket a colpachi parasztokkal kötött mind megértő, emberbaráti érzületét mutatják. A falusiaknak és a meghívott városi barátoknak egyéniségnek, magányosnak tűnt. Gyakran fésületlen haja sörteszerű volt, és már korán erősen megőszült, és boltozatos homloka, vastag mély barázdákkal a bozontos szemöldökei között és az élettel teli, csillogó, inkább apró szemei felett fejének egy komoly, őszinte, csaknem gyermeki kifejezést kölcsönöztek, amely sok újonnan jöttét zavarba ejtett. Beszédmódja rövid és tömör volt. Egy kissé akadozva beszélt, amely a számára idegen nyelv használatából eredt. A háromnyelvű területen, (a legtöbben a luxemburgi a német és a francia nyelvet bírták) csaknem kizárólagosan franciát használt, amelyet mindenekelőtt a gazdaság, a közigazgatás és a törvénykezés nagypolgárai részesítettek előnyben, a jóravaló falusiak azonban nem sokkal jobban tudtak mint ő maga, amelyben igen sok hibát követett el, mivel mint sok magyar a szintaxissal sohasem boldogult. Németül viszonylag normálisan beszélt és írt. Ha különösen helyesen írt levelet, akkor ezt gyakran Cécile diktálta vagy javította. Cécile ugyanis egy emelkedett franciát beszélő társaságban mozgott, ő a számtalan körútján a magányos falusi vidéken a falusiakkal kötetlen módon csak címszavakban értette meg magát. Többnyire azonban egészen szeretetreméltó volt. Ezt a rengeteg, Colpachban kiállított kép, ceruza és szénrajz is bizonyítja. A még ma is részben meglevő parasztházakban, ahova gyakran behívták, dekoratív nyomokat hagyott a falakon hátra. Előszeretettel rajzolta a falu látképét a hosszú házakkal, vagy a részben dombos, részben kissé mocsaras colpachi környéket, nem minden szociálkritika nélkül, didaktikus ötletként a falusiakat a mindennapi munka közben, mindenekelőtt a mosónőket a colpachi pataknál, a parasztokat és a nyomorúságos zsákszerű hosszú ruháikba burkolt lányokat a szénagyűjtésnél, valamint gyerekeket, ugyanúgy, mint azt fiatal éveiben Magyarországon is tette. Másrészről a legeldugottabb szögletekben való lézengése közben éles megfigyelőképességről tett tanúbizonyságot a természeti képződmények iránt, fák, bokrok, kövek, vízmosások, rétek, bozótosok, tavak és tisztások, ezekhez kiegészítőként kutyákat, malacokat és teheneket. Az öregemberek karakterfejei, vagy élettel teli gyermekarcok, ugyanúgy mint a családi jelenetek is amelyek csoportkompozíciójához saját titokkal rendelkezett, lehetőséget adtak neki sokrétű tanulmányokra. A csodálatos Nickers atya, a megboldogult de Maches báró közeli barátja, legendás csodabogár számos szatirikus rajzban lett megörökítve . (Magyar Nemzeti Galéria, F65138-F65151). Mindezek a tervek előtanulmányok voltak nagyméretű olajfestményeihez. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni a: "Tájkép terhet cipelő nővel" (Vég3. Vesd össze u.o. 1. Megy., 155. old.