Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály (1844-1900) nemzetközi tudományos emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 53. Debrecen, 1994)

Wittmann Zsuzsa – Velledits Lajos: Munkácsy Mihály festőtechnikája és anyagai

WITTMANN ZSUZSA — VELLEDITS LAJOS: Munkácsy Mihály festőtechnikája és anyagai A Magyar Nemzeti Galéria 1984-ben indította el azt a tudományos kutatási programot, amelynek keretében sor került a gyűjtemény Munkácsy-képeinek szisztematikus vizsgálatára. A Festészeti Restaurátor Osztály teljes állományának közreműködésével két hónap alatt összeírtuk a restaurátori szempontból legfontosabb adatokat, és ezeket rajzokkal, fotókkal és néhány könnyen elérhető sugaras vizsgálattal dokumentáltuk. Az első megközelítésben a gyűjtemény képeit három kategóriába lehetett sorolni: az első: a jó állapotú festmények a második: a hagyományos restaurátori eszközökkel kezelhető képek a harmadik: a rossz állapotú képek, amelyeknél alapos természettudományos vizsgálattal lehet csak a restaurálást megkísérelni. ugyanakkor az is feltűnt, hogy a veszélyeztetett képek az életműnek csak egy részét teszik ki. A katasztrofális állapotba került festményeket Munkácsy 1870 és 1877 között alkotta; pontosabban a Siralomháztól a Miltonig terjed a művésznek az a korszaka, amelynek termékeit katasztrofális állapotúnak jelölhetjük. Az elmondottakat jól megfigyelhetjük a Siralomház két változatán. Az 1870-ben Düsseldorfban festett kép színei elsötétedtek, a háttér középértékei egybemosódtak, a világos felületeken pedig felgyűrődött a festék. Ezzel szemben az 1880-ban — a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából — festett változat állapota mind a mai napig tökéletesnek mondható. A hozzávetőlegesen nyolc évig tartó periódus elsősorban azokat a képeket öleli fel, amelyek magyaros hangulatukkal a nemzeti romantika egyre halkuló motívumait pendítik meg — talán utoljára; idetartozik a Siralomház (1869—70), a Tépéscsinálók (1871), az Éjjeli csavargók (1873) vagy a realista nagyregény gazdagságú Zálogház. 1878 novemberében Munkácsy szerződést köt a műkereskedő Sedelmeyerrel, és ettől kezdve nemcsak képeinek témaválasztásában történik változás, hanem festésmódja is más jellegűvé válik a korábbi korszakhoz képest. A változás minden bizonnyal összefügg a szerződés nyújtotta biztonságérzettel, a rutinszerűen készíthető szalonképekkel és talán azzal is, hogy a korábban festett képeken kezdtek a romlás jelei mutatkozni, és ez a művészt is változtatásokra késztette.