Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)
Jegyzetek
113 HJ3MLT ÍV. A.402/a.4. Szob vár prot. 4, 1775. 80.1; Elterjedt szokás volt, hogy az „égett bort" a piacokon ún. „pálinkás asszonyok" árulták. ECSEDI 1935. 197. 114 ECSEDI 1935. 197. 115 BÁRSONY 1985. 48. 116 TAKÁTS 1829; Vázlatosan K. Mátyus István már 1787-ben leírta. K. MÁTYUS 1787. 117 ECSEDI 1935. 175; BENCSIK 1973. 124. 118 DMNA 116-70. Feljegyzés 1870-ből. 119 Megyénk minden részében csináltak be fejes, és apró káposztát. Erdélyben a XIX. század elején csak fejes káposztát tettek el, (MGB 1829. 286-288), ezzel szemben a Dunántúlon főleg apró káposztát savanyítottak. KARDOS 1943. 50-51. 120 ENYEDI 1962. 415-423; DMNA 1360-74 (Kismarja); DMNA 1949-82 (Diószegi Lajos gyújt.), DMNA 2024-82 (Fülöp), Sass Jánosné gyűjt.); SZŰCS 1938. 223. 121 ECSEDI 1935. 98. 122 Az uborkasavanyítás Debrecenben ugyanolyan foglalkozás volt, mint a káposztasavanyítás. Az „uborkacsináló asszonyok" kis hordókban savanyították az uborkát, és a piacon árulták. ECSEDI 1935. 28. 123 ENYEDI 1962. 429. 124 MN 2 I. 38-39; KARDOS 1943. 157; TÁLASI 1955. 31; SCHRAM 1964. 585. 125 Vidékünkön nincs nagy hagyománya az aszalásnak. így sem a szatmári aszalóházaknak, sem a zempléni földbe mélyített aszaló építményeknek nincsenek tárgyi emlékei. ECSEDI 1935. 165. 126 K. KOVÁCS 1970. 618-619. 127 A népi elbeszélés szerint egy gazda a szógájával küldött egy fazék tejet a nála dolgozó cigányoknak. A legény tréfából beleszékelt a tejbe. Aztán még figyelmeztette is a cigányokat: „vigyázzatok, mert alul van a fele". Ezek látván a gyanús dolgot, egymást biztatgatták: ,.szérdik a' te!" így aztán lassan mind megették. Gáborjáni népi elbeszélés. 128 ECSEDI 1935. 159-163. 129 K. KOVÁCS 1970. 619. 130 DMNA 2020-82.36. 131 BERECZKI DMNA 171/3-70.27. 132 SCHRAM 1964. 581. 133 BERECZKI DMNA 171/3-70.27; Ismeri: ECSEDI 1935. 161-162; SZŰCS 1938. 225; Újszentmargitán úgy tudják, hogy a tejfelt „feltették egy edényben a kályhára, és zsírjára sütötték". Az edényben maradt vajízű sárgás zsiradékot vajaljának nevezték. DMNA 2020-82.23. 134 Bődi Erzsébet szerint Bárándon emlékeznek az író kisütésére. Bizonyára a vajkisütés emlékéről lehet szó. BÓDI 1985. 345. 135 Tehát a Kisbán Eszter által vázolt határt nem sikerült tovább bővíteni. KISBÁN 1967. 81-94. 136 ECSEDI 1935. 55; MADARASSY 1932. 79-81; G RATZ 1930. 137 FÜVESSY 1980. 138 VIGA 1981. 37; K. KOVÁCS 1970. 617-637. 139 KISBÁN 1967. 88-91. 140 VARGA 1973/a 499. 141 Mindössze Hajdúszoboszlóról van egyetlen adatunk, amikor a juhász felesége a néhány óráig állni hagyott juhtejnek leszedte a tetejét, s azt főzéshez felhasználta. Ezzel persze a gomolya szegényebb lett. BERECZKI DMNA 171/3-70.6. 142 ECSEDI 1929. 22-24. 143 BERECZKI DMNA 170/2-70.20. 144 Ha a gomolya romlani kezdett, a férgesedéstől úgy próbálták megóvni, hogy rozslisztből készült híg péppel kenték be, s így szárították. Hasonló péppel kenték be a télire eltett juhtúró tetejét is. DMNA 116-70. Feljegyzés 1870-ből, Debrecen. 145 BERECZKI DMNA 171/3.29. 146 ECSEDI 1929. 22-24. 147 ECSEDI 1935. 54; BERECZKI DMNA 170/2-70.20-27; DMNA 624-61.10. 148 A zsendicének orda, puina elnevezésével vidékünkön nem találkoztunk. GUNDA 1964. 599-600. 149 MGB 1929. 235-236. 150 MNL I. 205. „bálmos"; Ugyanezt írja le NAGY 1943, 85.
