Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)
A táplálkozás rendje
előttük van. Ha azonban valaki „nyakig teleette magát", „szartig telerakta a hasát", azt megszólták, s az ilyen embert nem szívesen hívták azután munkára. De a jobb gazdák nem szerették a „kákabélű", rosszétkű, beteges embereket sem, mert ezek nem bírták a munkát. 370 Otthon, az asztalnál való étkezéskor nem tartottak „sziesztát": az evés befejezése után a férfiak azonnal indultak munkába, a nők pedig mosogattak, rendbe tették a konyhát. Az ünnepek táplálkozási rendje Az ünnep a táplálkozásban is a hétköznapok egyszerű monotóniájából való kiemelkedést jelentett. A pihenésen, lelki feltöltődésen, bizonyos transzcendens vágyak kiélésén túl legfőbb funkciója az emberi, elsősorban a családi, rokoni, baráti kapcsolatok felelevenítése. Ez pedig törvényszerűen együttjárt a táplálkozási rend valamiféle megváltoztatásával. Az ünnepi táplálkozásban mindenekelőtt a megszokott ételek gazdagabb, tartalmasabb elkészítésével találkozunk. Általában bővült az étrend is. Bár a paraszti táplálkozásban nem találkozunk a régi főúri konyhák 15-20 fogásból álló gazdag választékával, de a szegényebbek is igyekeztek bővíteni a hétköznapi egy-két fogást legalábbis tésztákkal, csemegékkel, italokkal. A húsok mellé savanyúságok is jártak. Egyes fő fogások megkettőződtek. Pl. a levesben főtt húsok mártással új fogást képeztek, a húsok közé pótfogásként belépett a húsos, töltött káposzta. így az eredeti két fogásból egyszerűen 4-5 fogás is kifejlődhetett. Az ünnepi táplálkozás másik jellemzője, hogy bizonyos ünnepekhez mindig ugyanazok az ételféleségek, néha hagyományos étrendek kapcsolódnak. Egyes ételféleségek így rituális tartalmat nyernek (pl. a húsvéti pászkakalács és egyéb szentelmények). Az ünnepi táplálkozás fontos mozzanata, hogy legtöbbször olyan közösségi megnyüvánulás, melyen nemcsak a teljes család, hanem annál tágabb közösség is részt vesz. Ebből is következik, hogy itt sokkal nagyobb súly esik a külsőségekre, a hagyományok pontosabb betartására, még akkor is, ha ez igen nagy megterhelést jelent a rendező családnak. Az ünnepi étkezések színtere legtöbbször a szoba, melyet gyakran a szükségletnek megfelelően erre a célra átrendeznek. Az asztalt ilyenkor gyakran megnagyobbították, leterítették és valamilyen módon fel is díszítették. Ha olyan nagyszámú résztvevőre számítottak, akik a házban nem fértek el, akkor igénybe vették a pitart, a kisszobát, sőt ha kellett, egyéb időszakos építményt is. Csűrös vidéken ilyen volt a csűr, mivel nálunk ilyen nem volt, szóba jöhetett a juhhodály, vagy pedig ponyvákból, zöld gallyakból az udvaron külön sátrat építettek, s itt terítettek.
