Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. Debrecen, 1993)
A táplálkozás növényi eredetű alapanyagai
Gyümölcsfélék A népi táplálkozás rendjében a gyümölcsféléknek nincs túl nagy értéke, de hiánya minden bizonnyal egészségügyi problémákat okozna. 33 Szőlő. Tájunkba ékszerűen benyúlik az Érmellék, mely egykor neves történelmi borvidék volt. 4 A XIX. század elejére már minden faluban volt zárt szőlőskert. Ennek ellenére nem sok szőlőt ettek, hiszen csak az érés egy-két hónapjában fogyasztották, minden rendszer nélkül. Akiknek nem volt szőlője, jószerint csak szüretkor evett szőlőt. A termés túlnyomó többségéből bort készítettek. A tényen nem sokat változtatott, hogy szüretkor a legszebb fürtökből valamennyit meghagytak „álló szőlődnek, s ezeket spárgára fűzve a padláson felakasztották, mely jó esetben egy-két hónapig elállt. A még zöld szőlőszemekből levest főztek (nálunk ezt nevezik „egres"nek), az érett szőlőből ritkán lekvárt főztek. Alma. Egész megyénkre jellemző. A Sárrét szélén szép almáskertek is voltak, de többnyire a szőlőskertekben oltották, nevelték az almafákat is. A fejlettebb piaci igényeket kielégítő gyümölcsösök - főleg a nyíri részeken - csak a XX. század közepétől létesültek. Addig 8-10 féle népi tájfajtát ismertek (borízű, búzás, lyánycsecsű, Simon piros, fontos, vajalma stb.). Az almát többnyire nyersen fogyasztották. Télire eltették a búza közé, a szalmakazalba. Keveset aszaltak, főztek belőle levest, felhasználták tészta ízesítésére, némelyek csináltak belőle almabort, vagy főztek almapálinkát. 35 Körte. Többnyire kertekben, szőlő közt neveltek néhány fát, melynek gyümölcsét nyersen vagy aszalva fogyasztották. Téli eltevésre csak nagyon kevés fajta alkalmas, ezért többnyire csak az érés időszakában ették, akinek több termett, pálinkát főztek belőle. 5-6 fajtáját ismerték. Szilva. A szomszédos dél-bihari, szilágysági, szatmári vidékekhez képest jelentősége kisebb, de még így is számottevő. 5-6 féle fajtája egész sor étel alapanyaga, ízesítője. Ették nyersen, aszalva, télire befőzték egészben vagy cefre formájában, főztek belőle lekvárt és elég sok pálinkát. Kertekben, szőlők között, vagy azok végében, kerítések mentén, mindenütt megélt. A XX. században a szilvafák száma csökkent, s fajta változata is kevesbedett. Cseresznye. Minden háznál, szőlőskertben 1-2 fát neveltek. Érés idején nagyon népszerű csemege, de étel alapanyagként és befőzésre kisebb mértékben hasznosították, mint a szilvát. Meggy. Nem bőtermő, mégis eléggé elterjedt gyümölcs. Nyersen nem nagyon ették, de a főzésben többféle célra felhasználták, mint a cseresznyét. Fája többnyire vadon kelt, s arra alkalmas helyen ezek közül hagytak meg néhányat. Barack. Őszi- és kajszi (itt kajszin ) alfaja vidékünkön mindkettő megtalálható, de nem nagy mennyiségben. A XX. első felében még kevesen oltották, így többnyire a magról kikelő elvaduló példányokat hagyták meg a kertben, szőlő közt. Általában nyersen csemegézték, ha sok termett, akkor lekvárt főztek belőle, vagy néhány üveggel befőztek.
