Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Nagy Ibolya: Adalékok a hajdúszoboszlói temetkezési szokások történetéhez

adtak a családtagoknak, ők is lefekhessenek, pihenhessenek. Nem tudom, mért tartották kötelességüknek, hogy ott virrasszanak a halott mellett, mondtak olyan történeteket: azért is, mert volt olyan, tetszhalott volt, és akkor ott legyen kéznél valaki, ha észreveszik az életnek a legcsekélyebbjelét ... Én nagyon szép szokásnak tartom, hogy szinte kis lelki támaszt adtak így a családtagoknak, hogy ne érezzék annyira elhagyatottnak magukat... és akkor egy kis imádkozással, énekelgetéssel ügy társultak a bajban is hozzájuk... Kínálták őket : nem nagy lakoma, meg minden, mert a rokonság tartott halotti tort őket csak így egy kis pogácsával, meg itallal megkínálták. Bor a legtöbb háznál ezelőtt volt, nem okozott különösebb költséget..." A temetés szertartása a koporsó lezárásától a fejfa elhelyezéséig, a sír behantolásáig tart. A református temetéseken nagy szerep jutott e folyamatsorban a funerátornak. A funerátor az volt, mint a lakodalmakban a vőfély. A presbiteriumi jegyzőkönyvekből megtudhatjuk, hogy a funerátor, a „temettető" egyházi alkalmazásban állt, az egyházi cselédek közé tartozott az egyházfiakkal, harangozókkal, főzetővel, béressel, iskola- és templomseprőkkel, iskolaszolgákkal együtt. Felügyelőjük az egyházi számadó gondnok volt, esküt tettek. 1882-ig állásukban minden év Szent György napján erősítették meg őket, ez évtől azonban megváltoztatták a szokást: „Elnök lelkész indítványozza ... a számadó gondnok választásának, valamint az egyházi szám adási évnek is és az egyházi cselédek változásának idejét Szent György napról új évre át tételét."

12 Egy 1873-as bejegyzésből kitűnik, hogy ezt az állást pályázat útján nyerték meg: „... minthogy pedig a temettetői állomásra többen concurráltak s az egyháztanács ezen állomás betöltése iránti véleménye megoszlott, szavazatra bocsáttatván a dolog s e szavazás alkalmával Csiszár Sándor 11a volt temettető Szabó Lajos pedig 6 szavazatot nyerek..."

13 Az egyháztanács döntött a fizetésről is. 187 l-ben a funerátor búzafizetése 4 köböl 32

/40 véka helyett 4 köböl 1 véka.

14 (Ekkor a búza ára 7,50 korona.) 1875-ben a két köblös földön kívül 62 forintot kapott. 15 1899-ben az egyháztanács újból megerősítette az egyházi alkalmazottak fizetésének „előleges kiadását", s ha esetleg valaki elhalna közülük, az egyház nem kérné vissza az arra a hóra kifizetett járandóságot.

16 1918-ban az akkori temettető, Márton Pál kérvényezte, engedje meg neki a presbitérium, hogy a prédikációs temetéseknél az eddigi 2 korona helyett, tekintettel az életirat elkészítésére, 4 koronát szedhessen.

17 1920-ban azt kérvényezte, hogy „nagy halottnál" való szolgálata alkalmával a mostani 4 korona helyett 10 koronát, „kis halottnál" pedig az addigi 1 helyett 5 koronát szedhessen.

18 Ennek a Márton Pálnak a fia, Márton Antal, így beszélt édesapja tevékenységéről: „... Az én gyerekkoromban (szül. : 1898) az én édesapám, Márton Pál volt a funerátor. Temettető, aki a temetéseket intézte. Tiszteletbeli állásforma volt az egyháznál, az évi fizetése 100 Korona volt, a fizetését a stóla pótolta. ... az énekszós temetésnél 40 fillér, házas temetésnél 80 fillér, templomos temetésnél 1 korona volt a stóla. A funerátor templomos vagy prédikációs temetés12 A hajdúszoboszlói református egyháztanács jegyzőkönyve 1880—1886. 1882. január 29-én kelt bejegyzés, 185. lap 13 A hajdúszoboszlói református egyháztanácsjegyzőkönyve 1868—1879. 1873. április 23-án kelt bejegyzés, 265. lap 14 A hajdúszoboszlói református egyháztanácsjegyzőkönyve 1868—1879. 1871. október l-jén kelt bejegyzés, 139. lap 15 A hajdúszoboszlói református egyháztanácsjegyzőkönyve 1868—1875. 1875. március 25-én kelt bejegyzés, 444. lap 16 A hajdúszoboszlói református egyháztanácsjegyzőkönyve 1895—1900. 158. pont 166. lap 17 A hajdúszoboszlói református egyháztanácsjegyzőkönyve 1914—1924. 1918. december 31-én kelt bejegyzés, 130. szám 18 A hajdúszoboszlói református egyháztanácsjegyzőkönyve 1914—1924. 38. szám