Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Vajda Mária: A Tiszával kapcsolatos népi hiedelmek egy Tisza menti falu közösségében

még nem vót meghalva, mer fehérmájú vót, és az olyat felveti a víz. Nem fúlt bele, hanem ahogy a víz vitte, rajta ült a víz tetején. Nem ült el a vízbe." (Kiss József, sz. : 1926) „Olyan is vót, hogy egy nő egy férfival ott fent valahol a Tisza felső részénél beleugrott a Tiszába. A férfi el is merült, a nő meg a ruhájánál fogva végigkuttyogott egészen Füredig, ott fogták ki." (Férge József, sz.: 1924) Az ország számos vidékén fehérmájúnak az érzéki, buja természetű személyeket nevezték.

98 Szegeden egyenesen azt mondták, hogy „A fehérmájú fehércseléd hét embert elszaggat", vagyis nemileg rokanttá tesz, nimfomániás természetével.

99 A Tiszacsege szomszédságában lévő Balmazújvároson is a szexuálisan kielégíthetetlen, nagyvérű nőre mondják, hogy fehérmájú, aki nem éri be egy férfival.

100 Tiszacsegén azonban ilyen értelemben nem ismeretes a fehérmájú kifejezés. Lónyán (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.) a csodálatos képességű, varázserejű embert mondják fehérmájúnak.

101 És hogy mire vonatkozik ez a csodálatos képesség, a magyarázatul felhozott alábbi idézetből egyértelműen kiderül: „Egy kislónyai ember néhai nagyapjáról beszélik, hogy ráült a Tisza vizére, úgy vitette magát a folyóval lefelé, anélkül, hogy a vízbe merült volna, erre azért volt képes, mert fehérmájú volt."

102 Ez a hiedelem és a hozzá kapcsolódó értelmezés megegyezik a tiszacsegei fehérmájúnak nevezett személyekhez kapcsolódó hiedelemmel. A kérdéskör nem választható el a boszorkányhittől, azzal összefügg, még akkor is, ha Tiszacsegén egyetlen utalás sem hangzott el a fehérmájúnak nevezett személyek boszorkánysággal való kapcsolatáról. Nem illették bűbájos képességekkel őket Tiszacsegén, csupán tényként fogták fel és közölték a fehérmájúságot, s a hozzá kapcsolódó hiedelmet, miszerint az ilyen személyek nem süllyednek el a vízben, hanem fenn maradnak a felszínén, s viszi a víz őket. Tudjuk, a középkorban a boszorkányság jeleként fogták fel, ha valaki nem merült le a vízben. A boszorkányperek anyagában szép számmal találunk idevonatkozó példákat. Egy 1740es Gernyeszegi (Maros-Torda megye) per szerint úgy vall a tanú Rosnyainé N. Borbála ellen, hogy egy alkalommal fürödni hívta a vádlott őt, „s nádat kötöttek az hunyok alá, és mikor e szerént feredeznének a fatens majd bele holt, de N. Borbára tsak ugj járt a vizén mint az lud s le ment messze az déllő (?) felé."

103 A boszorkányüldözések kapcsán jól ismert az ún. hidegvíz-próba, melynek során a vádlottjobb kezét a bal lábához kötötték, folyóba vagy tóba dobták, derekán hosszú kötéllel. Ha elmerült, ártatlan volt, ha fenn maradt, akkor bűnösnek ítéltetett, azon felfogás alapján, hogy a boszorkányok, bűbájosok testük súlyát elvesztik, hogy könnyebbek a normális embereknél, azért is tudnak repülni, illetőleg, hogy a tiszta víz ezeket kiveti magából.

104 A próba kimenetele persze döntően a hóhértól, a megkötözés s a kötél mozgatásának módjától függött.

105 A boszorkányperek a hidegvíz-próbák gazdag tárházával szolgálnak. Nagyszebenben 1678. november 11-én 6 boszorkány vízpróbára vettetett. „Ugyanakkor a hatóság mintegy ellenpróbaként egy oláh legényt is, a kire kétnejűség bizonyulván halálra volt ítélve, a vízbe vette98 így Vas, Zala megyében — Új Magyar Táj szótár I. (Bp. 1988) 310.; Egyébként főnévi értelemben a fehérmáj Debrecenben és Hajdúnánáson a disznó belén levő háj. Szegeden a disznó bélzsírján levő húros mirigy. — Bálint Sándor: Szegedi Szótár (Bp. 1957) I. 412.; Székelyudvarhelyen a disznó hasnyálmirigyét jelenti = Magyar Nyelvőr, 1906. 2. 329. 99 Bálint S., 1957. i.m. I. 412. 100 Vajda Mária: Hol a világ közepe? Parasztvallomások a szerelemről (Kecskemét, 1988) 71. 101 Új Magyar Táj szótár (Bp. 1988) 310. 102 Babus J., 1959. 95. 103 Schräm F., 1982. III. 197. 104 Kulcsár Zsuzsanna: Inkvizíció és boszorkányperek (Bp. 1968) 138.; Magyary-Kossa Gyula: Magyar Orvosi emlékek (Bp. 1931) III. 8. 105 Kulcsár Zs., 1968. i.m. 139.