Gazda László szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 51. Debrecen, 1992)

Vajda Mária: A Tiszával kapcsolatos népi hiedelmek egy Tisza menti falu közösségében

kább reggel.

28 Okként a hollót emlegették, miszerint, az is ilyenkor mossa a fiát. A lovak úsztatásáról érdekes módon azok sem feledkeztek meg, akik az emberek e naphoz kötődő fürdését babonaságnak tartották. A vízzel kapcsolatos mágikus hiedelmek mellett szólnunk kell még a Tiszához kapcsolódóan a zöld ághoz

29 fűződő tiszacsegei hiedelemről. Úgy tartották, ha a Tisza partján vágott zöld fűzfagallyal megverik a hasas tehenet elles előtt egy-két héttel, könnyebben fog elleni. A Tisza mint kutyanév A folyónevekből lett kutyanevek magyar nyelvterületen mindenütt elterjedtek.

30 A néprajzi, népnyelvi, szépirodalmi példák alapján arra következtethetünk, hogy a leggyakoribb folyónevekből lett magyar kutyanevek: Tisza, Duna, Sajó. Tiszacsegén sok Tisza nevű kutya volt, főként a pásztorok nevezték így hűséges ebüket. Azonban csak a komondoroknak, ezeknek a fehér színű, nagy termetű, hosszú szőrű, ősi magyar pásztorkutyáknak adták a Tisza nevet. Ma már sokan nem tudják a névadás okát. Vannak, akik a Tisza közelségéből fakadó evidenciának tartják. Csupán a legöregebbek emlékezete őrzi a névadáshoz fűződő hiedelem tudattartalmát: az erre a névre hallgató kutyák nem vesznek meg. Ritkán előfordult más folyónév is kutyanévként, pl. : Maros, Duna — de úgy tudják, hogy ezeket nem komondorok viselték Csegén. Már Nagyváthy János írt 1791-ben a folyónév eredetű kutyanevek keletkezésének okáról: ,,A' mi Majorjainkban, és Gulyáink mellett való Ebeket a Pásztorok, közönségesen Folyóvizeknek nevéről nevezik Dunának, Tiszának, Sajónak s'a't. ezen az okonn, hogy az illy nevű kutyák meg nem vesznek, vagy dühödnek. Ez minden fundamentum nélkül való babona, és hazugság. A' nevezett a' Meg dühödést el nem távoztatja."

31 A folyónevek kutyanévül való használatának igazi okára Szirmay Antal: „Hungária in Parabolis" című, 1807-ben megjelent műve alapján Vajkay Aurél mutatott rá a következőképpen : „A folyónévre való keresztelés célja valószínűleg az ártó betegségeket okozó vízi szellemnek megnyerése."

32 Maga Szirmay Antal erről a következőket írja: „Opinantur Hungari canem talem rabié non corripiendum, gui a praeterfluente quospiam nomen gerit." („A magyarok úgy vélik, hogy az olyan kutyának nem kell megvesznie, amely valamelyik közeli folyóvíz nevét viseli.")

33 Hermann Ottó is azt írja, hogy a magyar pásztor és közrendű ember is „ha folyónak a nevén szólítja komondorját, úgy ez nem vesz meg, ehhez képest kifejlődött az a hit, hogy a folyónévnek védő hatalma van a veszettség ellen.. ,"

34 28 vö.: Barna G., 1979. 89. 29 vö.: Magyar Néprajzi Lexikon 5. k. (Bp., 1982) 623. 30 Ipolyi A., 1987. 243.; Nyiri Antal: A folyónevekből lett kutyanevekről = Ethn. 1963. 351-354.; Iplom József—Kőhegyi Mihály: A folyónevekből lett kutyanevekhez. Magyar Nyelvőr, 1964. 203—206.; Kőhegyi Mihály: Még egyszer a folyónevekből lett kutyanevekről = Magyar Nyelvőr 1966. 423—424.; Bernschütz Sándor: Kutyanevek Baján és környékén = Magyar Nyelvőr 1966. 424-426. 31 Nagyváthy János: A szorgalmatos mezei gazda a Magyarországban gyakoroltatni szokott gazdaságnak rendjén keresztül II. (Pest, 1791) 255. 32 Vajkay A., 1937. 83. 33 idézi: Vajkay A., 1937. 83. 34 Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse. (Bp., 1914) 17.