Gazda László szerk.: A Déri Múzeum Megnyitásának 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 50. Debrecen, 1990)

Balogh István: Elnöki zárszó

jelölték ki. A város a Kollégium által nehezen átengedett hellyel tulajdonképpen csak a saját birtokát kapta vissza. Aktaszerűen is van nyoma, de mégis inkább elhallgatott sértődésekkel vegyes indulatokat váltott ki a Városi Múzeum, a Városi Képtár és a Városi Könyvtár valamint a Déri-gyűjtemény egyesítése révén kialakult új közművelődési intézmény első vezetőjének megválasztása. Még nem lépett életbe, de már ismeretes volt az 1929: XI. tc. kvalifikációs előírása az országos és vidéki nagyobb múzeumok vezetői számára. Egyetemi végzettséget, gyakorlati múzeumi munkát és tudományos működést írt elő. A városi múzeum akkori két vezetője közül Zoltai Lajos két követelménynek is megfelelt volna, de idős kora miatt (68 éves volt) már maga sem remélhette, hogy sikerrel pályázhat. Löfkovits Artúr egykori egykori alapítói érdemein kívül másra nem hivatkozhatott, mert az igazgatói cím ellenére gyakorlatban semmi működést nem fejtett ki a múzeumban. Ott minden munkát — néha a portörlést is Zoltai Lajos végzett. A törvény — akkor még tervezet —, módot adott volna a kvalifikáció alól való felmentésre, de az adott politikai irányzat mellett, — a városi képviselőtestület egy része ugyan pártolta volna —, a főispán nem vállalkozott a mentesítés iránti folyamodás felterjesztésére. Idős is volt már, s elköltözött Debrecenből, egy-két liberális fővárosi újságban megjelent cikk erős túlzással városi múzeum alapítójaként egy lépcsőfokra helyezte Déri Frigyessel. A várost pedig hálátlansággal vádolta. A múzeum épülete kiváló tervezői és kivitelezői munka eredményeként rövid két év alatt elkészült. A két világháború között ez és a keszthelyi épült múzeumi célra. Mindkettőt Györgyi Dénes tervezte. Azt már az akkori múzeumi szakemberek is kifogásolták, hogy a kényszerű takarékosság miatt kimaradtak a korszerű múzeumok nélkülözhetetlen tartozékai, a raktári és feldolgozó helyiségek, berendezések. A kiállítások rendezésével az akkori legjobb múzeumi szakembereket bízták meg. A kiállító helyiségek bútorzatára (tárlók, vitrinek) nem sajnálták a pénzt, azok akkor por- és molymentesek, biztonságosak voltak. Az ipar- és képzőművészeti kiállítások rendezői nem igen tértek el a hagyományos rendezői elvektől, a tárgyak, képek esztétikus elrendezésétől. De már Vis ici Károlynak, —• aki a néprajzi és várostörténeti kiállítás főrendezője volt —• nem sikerült elképzeléseit megvalósítani. Az addigi néprajzi kiállítások a hagyományos paraszti művelődés tárgyi emlékeit mutatták be, de a tárgyi világból is leginkább az egzotikum vagy az esztétikus megjelenés volt a rendezők számára a döntő szempont. A tárgyak funkciója, rendeltetése nem nagyon érdekelte őket, s igyekeztek azokat a tárlókban és vitrinekben esztétikus elrendezésben bemutatni, a hagyományos kultúrán belül való rendeltetésükre tekintet nélkül, mesterkélt rendben. Viski Károly legfőbb kifogása az volt, hogy a belső berendezés szép és drága kivitelezése ellenére, sem a kiállított tárgyak méretéhez, sem a funkciójához nem igazodott. Mégis sikerült neki érzékeltetni, hogy a hagyományos paraszti kultúra sem statikus jellegű, hanem térben és időben éppen olyan változó, mint a magas kultúra. A sok fénykép, magyarázó szöveg, rajz és diapozitív végül is a látogatónak nem csak a tárgyat, hanem annak rendeltetését és használatát is bemutatta. A kiállítás rendezése során csak szűkebb szakmai körben hangoztatta kifogásait a takarékosságra intő hivatalosok irányában, de a megnyitás után nem hallgatta el azt sem, hogy a város művelődéstörténetét bemutató