Gazda László szerk.: A Déri Múzeum Megnyitásának 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 50. Debrecen, 1990)

Varga Gyula: A Déri Múzeum néprajzi gyűjteménye és a Déri György ezredes Néprajzi Múzeum

Sajnos, ez az ideálisnak tűnő állapot csak rövid ideig tartott. A háború, a katonai behívások, majd a bombázások, a kiköltöztetési parancs, s az 1944 őszétől bekövetkező változások nehéz helyzetbe hozták a néprajzi gyűjteményt is. Előbb Balogh István szakadt el egy időre majd 1947-től Lükő Gábort sodorta el a korra jellemző politikai türelmetlenség. 1947-ben ugyan Balogh István visszatér, és nem sokkal később, 1949-ben ő lett az igazgató. 1950-re sikerült helyreállítani a bombatalálatos épületet és felépíteni a megrongálódott állandó kiállítást. A Déri György ezredes néprajzi múzeum felújítására azonban már nem kerülhet sor, mert az épületet — „ideiglenesen!" — át kellett adni iskolai célra. Az ország második legjelentősebb néprajzi gyűjteménye ekkor raktári polcokra kerül, és azóta is ott porosodik, mert az 1902 óta mindig múzeumi célokat szolgáló Füvészkert utcai épületet elvették, azt a mai napig nem lehetett visszaperelni. Ezekben a nehéz években minimálisra csökken a tárgygyűjtés. Még 1950-től se tapasztalható számottevő gyarapodás, amikor a gyűjtemény kezelésére Béres Andrást nevezték ki. 1957-től Balogh István is politikai provokáció áldozata lett. A helyére lépő Béres Andrásnak 10 év alatt sem sikerült valójában megszilárdítani a néprajzi osztályt. Több fiatal néprajzos fordul meg a múzeumban, de többnyire úgy távoznak, hogy alig van nyoma itteni működésüknek. Egyedül Ferenczi Imre kezdett szisztematikus gyűjtéshez, de két év után ő is eltávozott. A néprajzi gyűjtemény szempontjából két fontos momentumra kell utalnunk: 1960-ban sikerült felújítani a Déri Múzeum állandó kiállítását, és 1965-ben a Hortobágyi egykori szekérállásban megnyílt a Hortobágyi Pásztormúzeum. Ebben az évtizedben épül ki a megyei múzeumi hálózat is, melynek első tagja a Bencsik János szorgalmával helyreállított tiszacsegei zsellérház, majd a hálózat tagja lesz a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum, nem sokkal később Rettegi lstvánné püspökladányi és Juhász Imre hajdúszoboszlói „iskolamúzeuma", mindhárom jelentős néprajzi anyaggal. Ezzel szemben azt sem hallgathatjuk el, hogy ugyanakkor nem sikerült a múzeumi hálózatba bekapcsolni egy sor számottevő vidéki néprajzi-helytörténeti gyűjteményt, melyek több ezerre tehető tárgyi anyaga sorra elkallódott. (A fontosabbak: Hajdúnánás, Hajdúhadház, Kornádi, Polgár, Berettyóújfalu, Balmazújváros. A két utóbbi helyen ugyan 1974-ben megalakult a helyi múzeum, de már nem támaszkodhattak a régi gyűjteményekre, hanem új gyűjtéseket kellett indítani.) A megyei múzeumi szervezet vezetését 1968-tól Dankó Imre, 1983-tól Gazda László vette át. A néprajzi gyűjtemény gyarapodásában 1970-től mutatkozik permanens fejlődés. 20 év alatt a leltári állomány megduplázódott (1969-ben volt 11 901 darab, 1989 végén 22 629 darab). Holott a körülmények a néprajzi osztályon belül nem voltak jók. Tárgy vásárlási keretük minimális: kb. évi 20 000 forint, csak az 1980-as években haladja meg a 100 000 forintot. A két évtized alatt 14 munkatárs fordult meg az osztályon belül. (Született 10 gyerek, amely természetesen a megfelelő gyermekgondozási szabadságokkal, táppénzekkel járt együtt.) Gyűjteményünket is próbára tette az 1974—1977 közötti nagy épületfelújítás, a kiköltözés, visszaköltözés, az új állandó kiállítás elkészítése. Közben újra rendeztük a Hortobágyi Pásztormúzeumot, lényegében mi készítettük el a berettyóújfalui, balmazújvárosi, püspökladányi, hajdúszoboszlói állandó kiállításokat, berendeztük az álmosdi pincemúzeumot és kovácsműhelyt. Mindezek ellenére gyűjteményünk nemcsak számban, de minőségben is sokat javult: teljes tárgy-együtteseket szereztünk meg, nagy súlyt helyeztünk a Déri György-gyűjtemény gyarapítására, a régihez illő különle-