Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

II. Az irodalom és Debrecen

MOCSÁR GÁBOR: SZELLEM ÉS SZÁZADOK Rossz cím, riasztó külső, de amit benne Mocsár Gábor, ez a javából való zsurnaliszta, ígéretes prózaíró kimond: mai tanulmányaink szép lapjaiból való, fontos és feltétlenül figyelemre méltó. Figyeljünk fel rá, mert könnyen elveszhet vidéki könyvkiadásunk annyi más remekével együtt, gondoljunk csak éppen: „A képzőművészetek Debrecenben" kötetre, Somogy megye nagyszerű Rippl-Rónai emlékkönyveire, s a Tiszatáj kiskönyvtárára, melyekben érték és műgond versenyezve messze megelőzik az országos terjesztés gondosságát. Fontos is ez a kötet, valóban, mert sikerült, népszerű példája napjaink jelentős helytörténeti érdeklődésében a városmonográfiáknak. Szeged, Debrecen tudós története készen van, kiadóra vár, s hogy milyen hiányt fedezhetnek majd, éppen Mocsár Gábor figyelmeztet rá, amikor kénytelen visszanyúlni Szűcs István csaknem százesztendős várostörténetéhez, forrásul. Városaink története több puszta helytörténetnél, sokszor logikusan nehezen követhető megmaradásunk történetei. Különösen az a Debrecené. Mocsár Gábor érdeme, hogy az eddigi leltározások után ennek a megmaradásnak szüntelen bizonytalanságában a biztosság megharcolásának útvesztő, nemegyszer tisztességet rabló, haladást gátló, de minden reakciós kicsinyességben végső soron diadalt vevő mozdulatait megfigyelte. Voltak Debrecennek már nagyhírű krónikásai a XVII. századi verselő Nagy Kallói Fényes Istvántól (akit olyan emlékezetes hűséggel illusztrált a debreceni költő, tudós, fametsző Mata János) a lírikus Gulyás Pálig, az irodalomtörténész Zsigmond Ferenctől a historikus Balogh Istvánig, de olyan határozottan egyikőjük sem mondta ki, hogy Debrecen valójában Debrecen ellenében lett az, ami: Tiszántúl kulturális fellegvára, felvilágosodásunk központja, a jó értelemben vett megmaradás szimbóluma, a maradandóság szomorú jelképe mellett. Kimondhatná talán még keményebben, hogy Méliusz ortodoxiája hogyan ülte meg ezt a várost, hogy a Csokonaikat mentő Domokos Lajos főbíró Európa egyik legnagyobb felvilágosodott politikusa volt, s Debrecenben a Sinaiak opportunizmusával kellett küzdenie. Domokos eszméi diadalt arattak, igaz, de Sinai nevét is utca viseli napjainkig. Lehetne tehát szigorúbb a maradisággal szemben Mocsár Gábor, de adjuk össze: hány mai marxista tanulmány nyújtott számára segítséget? Könnyen megszámolhatjuk. Az író helyt állt magáért, s helyt állt könyvkiadásunk és tudományunk adósságaiért. Aki a világot a művészet felől könnyebben közelíti meg, mint a tudomány oldaláról, azt természetesen az is érdekli, adott-e Mocsár Gábor eddigi népszerűsítő irodalmunkhoz, ha nem is adatai eredetiségével, ami feladata sem volt,