Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)
IV. Színházi élet a városban
Beaumarchais: FIGARO HÁZASSÁGA Beaumarchais egy évszázaddal él Molière után, s tíz évvel éli túl a Bastille bevételét. Nem szólam, ha a nagy francia polgári forradalmat előkészítő írók között emlegetik. Ő már nem általában beszél a nemesek és a nemességhez dörgölőző polgárok gyengéiről, fösvénységről, úrhatnámságról, rangkórságról, őt nem versfaragó udvaroncok keserítik el s nem a falura menekülésben keres megoldást, mint Molière Mizantrópja, hanem nyíltan kimondatja hősével, a lelencgyerek Figaróval, hogy a feudalizmus tekintélyeit porba döntő Voltaire „örökké élni fog", hogy ennek a semmitlen Figarónak több észre volt szüksége ahhoz, hogy emberré vergődjön, mint amivel az országot kormányozzák, hogy abban az úri társadalomban egyedül a középszerűség, a csúszás-mászás visz felfelé, hogy az asszonynak csak látszólagos tisztelet jut, valóságban azonban rabszolgaságban tartják, hogy a kormányzat hibás, ha vétkes hanyagsággal eltűri, hogy egy leány ne juthasson semmiféle tisztességes megélhetéshez, de pálcát tör felette, ha nyomorában és tapasztalatlanságában képtelen megküzdeni a csábító ellenséggel. Nem csak így szemelgetve, feldarabolva, rejtegetve, de a maga egészében is forradalmi tett volt ennek az órássegédnek, ennek az észak-amerikai felkelők számára fegyvert csempésző üzletembernek, ennek a Voltaire műveinek kiadása miatt milliós adósságba keveredő, a maga igazát a bíróság előtt körömszakadtáig védő, a reakció éveiben haláláig üldözött írónak a vígjátéka: a Figaro házassága. Mondják, ő hozta divatba a dráma szót s ma mégis két vígjátéka miatt soroljuk a legnagyobbak közé. A Figaro házassága sikerének titka azonban nem a nevetségességében van. A komédia régi értelme szerint olyan történet, ami bajjal kezdődik, de jól végződik. Nos, ilyen értelemben vígjáték a Figaro is. Nem arra szolgál, hogy mulattasson, hanem hogy minden búj ósdijával, kergetősdijével, ablakon való kiugrásával, minden bonyodalmával és jókedvével diadalra juttassa egyetlen hősét: a népet, az inast, szobalányt, házvezetőnőt, kertészt, hogy rokonszenvessé tegye a gyermeki, ideálban élő tiszta szerelmet, hogy ne csak a nevetségességgel, de leplezetlen, reális megjelenítéssel szembesítse a nép ellenségeit, ha akár olyan haladónak is igyekeznek mutatkozni, mint Almaviva gróf vagy éppen olyan megvesztegethetők, mint a bíróság. Mi volt tehát a Csokonai Színház feladata, amikor a Figarót felújította? A nép igazságáért vívott harcot úgy ábrázolni, hogy az a mulatságos helyzetekben, ünnepélyes környezetben sohasem váljék valószínűtlenné. A színház ennek a követelménynek egészében meg is felelt. Igen alapos próbák után olyan,