Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)

IV. Mézeskalácsos formák

nagy hasonlóságot mutatnak a korabeli debreceniekkel,

41 hasonlóképpen, mint a Divald Kornéltól vásárolt körmöcbányaiak is. A debreceni mézeskalácsos formák vizsgálata közben két folyamatot ismerhetünk meg. Az egyik az, hogy a formák őrzik a korábbi századok alakját és díszítését. Magyarázata ennek az, hogy a formametsző valamely újabb formát egy régebbit utánozva, alapul véve készít el. Ez az évszázadokon át ható hagyományozódás magyarázhatja a formák egy részének archaizmusát, a korábbi évszázadok művészeti stílusait megőrző jellegét. Ezt bizonyítják az állatfejes markolatú kardok, az aránytalan alakú, szűk vállú huszárok, a reneszánszt idéző virágkosarak és azok a formák, amelyek a XVIII. század ruházati divatját és emlékét őrzik, bár ezek kis számban találhatók a Tiszántúlon. Ezzel a hagyományozódási tendenciával szemben érvényesül a formák aktualizálódásra való törekvése. Ez megnyilvánul már abban is, hogy a régiek mintájára készült formák díszítőelemein a faragó változtat, az újabb ízlésnek megfelelően alakítja, ritkítja a zsúfolt díszítést. Az új díszítés és formák igénylője, kialakulásának elősegítője a széles néptömegek ízlése. A vásárlók ízlését a mézeskalácsosok mindig figyelembe vették. Az újabb formák egyegy tehetségesebb formametsző legtöbbször névtelen alkotásai. A múlt század nemzeti és népi mozgalmainak tükröződéseként a mézeskalácsos formákon meghonosodott az úrhölgy helyett a polgár- és a parasztlányok alakja. A díszes, büszke alakok mellett megjelent a betyár, kéménykotrót és a falu kedvelt alakját ábrázoló bolond Miska a formákon. 41 Néprajzi Múzeum 87.465.; 87.466.; 84.467.; 87.483.