Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)
Götz Csaba: A Hortobágy gazdasági hasznosításának eredményei
melésbe. Gazdálkodásuk, ha nem is töretlenül, de évről évre fejlődött. Egyre több terméket szolgáltattak a népgazdaságnak, egyre több embernek nyújtottak megélhetést. 1960 végén egy földművelésügyi miniszteri utasítás elrendelte a területen működő gazdaságok egyesítését Hortobágyi Állami Gazdaság néven. Az egyesülésben a következő vállalatok vettek részt: Elepi Állami Gazdaság, Borsósi Állami Gazdaság, Árkusi Állami Gazdaság, Hortobágyi Halgazdaság, Ohati Állami Gazdaság, Borzasi Állami Gazdaság. A Hortobágyi Állami Gazdaság területe 1962. január 1-én tovább nőtt, mivel a gazdasághoz csatlakozott a Tiszafüredkócsi Állami Gazdaság. így az összterület 41 184 ha-ra növekedett. A fentiekben említett termelési színvonalat örökölt a Hortobágyi Állami Gazdaság a jogelődöktől és fejlesztett tovább a mai korszerű szintre. A gazdálkodás fejlődésének főbb állomásai a Hortobágyi Állami Gazdaságban A gazdaság vezetése ésszerű új megoldások bevezetésére törekedett már a kezdet kezdetén. Az egyesítés után az ágazati rendszer bevezetésével próbálkoztunk, de akkor annak a feltételei még nem teremtődtek meg. A gazdaság vezetése, felismerve a területi önállóságban rejlő hatékonyabb munka és operatív irányítás lehetőségét, 1964-től kerületi irányítási rendszert vezetett be, mely kisebb módosításokkal 1984-ig funkcionált. A HÁG gazdálkodásának menetére kedvező irányba ható tényezők közül elsősorban kell megemlíteni a Hajdú-Bihar megyei pb. 1964. évi határozatában foglaltakat, valamint az abban megadott irányelvek alapján gazdaságunk pártbizottságának 1965. évi intézkedési tervét, melyet sikerült megvalósítani. A határozat főbb gondolatai a következők voltak: 1. Növénytermelés területén cél volt olyan vetésszerkezet kialakítása, amely a lehetőségekhez mérten biztosítja az állatállomány takarmányszükségletének kielégítését, és kiiktat olyan növényeket, amelyeket a gazdaság munkaerőhelyzeténél fogva megfelelően termeszteni nem tudott, a veszteség növelésével járt. 2. Az állattenyésztés területén a hortobágyi adottságoknak megfelelő állatállomány tartása, számbelileg olyan szinten, amelynek az ellátását és ezen keresztül a megfelelő termelését a gazdaság biztosítani tudja. 3. Üzemszervezésileg olyan irányítási forma kialakítása, ahol minden területnek megvan a maga felelőse, a vezető át tudja fogni a maga területét, látja a terület gazdasági és emberi problémáit, és kellő időben a megfelelő intézkedéseket meg tudja tenni. 4. Beruházások területén a rendelkezésre álló keretnek ésszerű felhasználása. Mint a fentiekből kitűnik, a határozat a helyi adottságokhoz jobban igazodó termelési szerkezet kialakítását tette lehetővé, melynek alapján kedvezően alakult a hortobágyi termelés szerkezete, illetve előtérbe került az emberekkel való mindennapi foglalkozás. Javította a gazdálkodást, hogy szervezeti téren tovább nőtt a kerületek termelési és gazdálkodási önállósága, valamint felelőssége a munkavégzéssel kapcsolatban. Ebben az időben szélesedett ki gazdaságunkban a szocialista brigádmozgalom is, mely jelenlegi gazdálkodásunkban is egyik mozgatója a tervfeladatok végrehajtásának. Jól mutatja a gazdálkodás eredményességének fellendülését, hogy az 1964-es nagyarányú veszteséget sikerült kigazdálkodni, és egyre javuló eredményt elérni. Az eredmények alakulásánál nem kell szem elől téveszteni, hogy eredményeinket kedvezőtlen termőhelyi adottságok mellett sikerült elérni és hosszú távon néhány évtől eltekintve megőrizni (lásd 1. táblázat). Az új gazdasági mechanizmus bevezetésétől (1968) gazdaságunk tervszerűen törekedett a munkatermelékenység, vállalati eredmény és ezek füegvényében a dolgozók anyagi ellátásának növelésére is. 1970-re az időI