Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)

Ujváry Zoltán: Az életképeket és útirajzokat író Ecsedi István

is számon tartunk. A Somogyi Könyvtár és a Városi Múzeum vezető munkatársa. Ecsedi bejárt a múzeumba, és feltehetően kapcsolatba került Tömörkénnyel. Ismeretes olyan vélemény, amely szerint Tömörkény buzdította Ecsedit a néprajzi gyűjtésre, bár erre vonatkozóan hiteles adatok nincsenek. Voltaképpen még a személyes találkozásra sem. Azonban Tömörkény hatása nem kétséges. Ecsedi életképei ezt jól mutatják. Tárgyválasztásban, előadói módban, stílusban igyekszik követni olyan írásait, mint amilyeneket olvashatunk a Szegedi parasztok és egyéb urak (1893), a Jegenyék alatt (1897), a Vízenjárók és a kétkezi munkások (1902), a Gerendás szobákból (1904) és a Különféle magyarok meg egyéb népek (1907) című kötetekben. Hasonlóképpen hatással volt rá ifj. Móricz Pál (1870—1936), aki már Szegeden is felhívta magára Ecsedi figyelmét. Móricz Pál Tömörkénnyel együtt dolgozott, újságíró volt, s már kezdetben életképíró. Erős érzelmi kötődéssel, többnyire elégikus hangon, határozott irodalmi igényekkel írt a népélet apró, szerinte jellemző, gyakran történeti és csak ritkán egykorú mozzanatairól. Móricz annál is inkább nagy hatással volt Ecsedire, mert hajdúsági, sőt debreceni volt, tudatosan annak vallotta magát, és így például tárgy választás tekintetében is számos azonosság található köztük (vö. pl.: Hortobágyi legendák, 1926.; Rejtelmes Alföld, 1926.). Ecsedi mintaként tekinthette Györffy István Nagykunsági krónikáját, amely 1922-ben jelent meg. Györffy tudományos igénnyel írta művét, de olvasmányos, népszerű formában, kevesebb szubjektív megnyilatkozással, mégis a nagyközönség figyelmét és érdeklődését is megnyerő stílusban. Egyébként Györfify István a személyes kapcsolat révén is jelentős hatással volt Ecsedi néprajzi munkásságára. Az életkép a 19. sz. második felében s századunk elején kedvelt, népszerű műfaj volt. Az újságírók különösen sok ún. zsánerképet közöltek gyakran valóban képpel, rajzzal. Ezeket szívesen olvasta a nagyközönség, s mivel az igény megvolt rá, gyakorlatilag szinte különösebb írói tehetség nélkül másod-, harmadrangú szerzők is bőséggel írtak ilyen laza szerkezetű, kevés cselekményű, jellemábrázolást nélkülöző történeteket. Debrecenben is volt néhány olyan tollforgató ember, aki több-kevesebb sikerrel művelte ezt a műfajt. E téren Koncz Ákost akár Ecsedi elődjének is tekinthetjük. Koncznak Ős Debrecen címmel 1909-ben jelent meg egy kisded kötete, amely történeti életképeket, regényes történeteket tartalmaz. Jellemző, hogy a kötet első írása: Ecsedi, a büszke kuruc című elbeszélés. Nem valószínű, hogy Ecsedi István őseiről szól, mindenesetre azt jelzi, hogy az Ecsedi család ősi debreceni család, a közéletben mindig nagy szerepet játszott cívisfamília. A kötet ilyen fejezetei, mint Az ondódi tündér, Kit sirat a Rákóczi-harang?, A debreceni tulipán, közvetlen hatással is lehettek Ecsedire. Egy másik debreceni szerző. Kövér Gyula Ecsedivel egy időben írogatta életképeit. Tárgyát tekintve is néprajzi vonatkozású témákat dolgozott fel. Ecsedi Hortobágyi életképekcímű kötetével egy időben, 1927-ben jelent meg egy összeállítása Életképek a régi Debrecen bői címmel, amelyben ilyen fejezeteket olvashatunk: Lánykérés Debrecenben, A kántálásról, Miért adta el Gebei uram a lovát és talyigályát ?, Egy céhgyűlés stb. Az Ecsedit ért hatások között figyelmet érdemlő Zoltai Lajos munkássága. Zoltai ugyan nem volt „szépíró", de egész életén át szoros kapcsolatban lévén az újsággal, a hírlapírással, mint ilyen, a legjelentősebb tudományos eredményt is hírlapi tárcában közreadó, ily módon közlő kutató, közvetlenül nagy hatással volt Ecsedire. Nagymértékben hozzájárult ehhez az is, hogy Ecsedi mint múzeumőr hosszú időn át hivatalos, munkatársi kapcsolatban állt Zoltaival. Zoltai számtalan újságcikkén kívül mint hatást kiváltó írást A Hortobágy című, 1911ben közreadott munkáját említhetjük. Megemlítjük még végül Baja Mihályt és Oláh Gábort, akik Ecsedi jó barátai voltak. Oláh Gábornak jelentős affinitása volt a népélettel. 1906-ban jelent meg A debreceni nyelvjárás című munkája, amely népnyelvi szövegeket, folklóranyagot is közöl.