Gazda László szerk.: Tanulmányok Debrecen és a megye felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 43. Debrecen, 1985)

Odalszámok - 31

alig képviselte jelentős anyag a 20. század első felének törekvéseit. A gyűjtemény tehát olyan lemaradással indult e téren 1945-ben, amit nehéz, de lehetséges lett volna „behozni". Eleinte azonban nem volt gyűjtési pénz, s amikor az valamelyest növekedett, már a képárak voltak magasak. így bizonyos félkarúság jellemző a képtárra: erős 19. századi anyag mellett hiányos a 20. századi. A nagybányai telep alkotóitól szép anyagot gyűjtött a múzeum a 60-as, 70-es években (Thorma János, Hollósy Simon, Ferenczy Károly), ugyanez mondható az alföldiek közé sorolható művészekre is (Tornyai, Koszta, Rudnay, Nagy István és a debreceni festők). Szerény a szolnoki művésztelepet reprezentáló anyag (csak Fényes Adolf­képet őrzünk) és a posztnagybányai törekvések képviselete (Szőnyi István, Egry József). A magyar expresszionizmust Frank Frigyes fő művei és Holló László alkotásai képviselik, Hollóé egyúttal az alföldi művészeti anyagot is gyarapítja. Holló László festményeit 1946­tól egyenletesen gyűjtötte a Déri Múzeum, nem egy esetben a művész ajándékaként. 1976— 77-ben a múzeum átvette Holló László művészeti hagyatékát, amelyet Debrecen városára hagyott. 7 Holló festészete különös értéket képvisel a debreceni képzőművészet történetében. Ha nem is alkotott annyira egyenletes, következetes festői életművet a fametsző Gáborjáni Szabó Kálmán és a rézkarcoló Vadász Endre, vagy az amatőrből kiváló festővé magát fel­küzdő Senyéi Oláh István, műveik gyűjtése kötelességünk. Az „Ady Társaság képzőművé­szei" tematikus gyűjtést már a hatvanas évek végén felvállalta a Déri Múzeum, így került a múzeumba Senyéi többszáz darabos olajkép és akvarell anyaga, Gáborjáni és Vadász mű­veinek jórésze. Az utóbbi másfél évtizedben — ha nem is egyenletesen — növekedett a vásárlási keret. Ennek köszönhető, hogy a múzeum aukción, vagy a BÁV üzleteiben vásárolva megszerezte a Nyolcak csoportjába tartozó Czigány Dezső, Kernstok Károly, Orbán Dezső, Márffy Ödön egy-egy festményét. A Városi Tanács múzeumi javaslatra vette meg Derkovits Gyula: Nyári istálló (1927), Koszta József és Tornyai János alföldi tájképét. A Megyei Tanács első­sorban a helyi művészektől vásárolt: 1972-ben a Területi Szervezet Magyar Nemzeti Ga­léria-beli tárlatáról, később az őszi és tavaszi tárlatokról, majd a debreceni országos nyári tárlatokról. így vált teljesebbé Holló László-, Félegyházi László-anyagunk, s így szereztünk festményeket Bíró Lajostól, Bényi Árpádtól, Kárpáthy Gusztávtól, Sipos Zsófiától, Józsa Jánostól, Kapcsa Jánostól. A kortárs anyag gyűjtésében, mint már említettük, a miniszté­rium és lektorátus ajándékai jelentik a fő forrást. így szereztük meg Barcsay Jenő, Bartha László, Bolmányi Ferenc, Fóth Ernő, Gerzson Pál, Aczél Ilona, V. Bazsonyi Arany, Ve­csési Sándor, Deim Pál, Hincz Gyula, Duray Tibor, Miskolczi László, Kling György, Csavlek András, Kádár János Miklós, Topor András, Tölg Molnár Zoltán, Országh Lili, Dienes Gábor, Dobi Piroska, Fülöp Erzsébet, Szalay Ferenc, Szabó Zoltán, Németh Jó­zsef, Fehér László, Sváby Lajos, Orosz János, Óvári László, Tamás Ervin, Luzsicza Lajos, Nyári Lóránd, Szurcsik János, Kárpáti Tamás, Sarkantyú Simon, Pirk János, Miháltz Pál, Udvardy Erzsébet, Kokas Ignác műveit. Szobrászati gyűjteményünk A felszabadulásig mindössze negyven szobrot leltároztak a képzőművészeti gyűjte­ménybe. Kiemelkedő értéket képviselt Medgyessy 1922-es Lovas-a, 1927-es Térdeplő nő-je, Szentgyörgyi István, Lux Elek, Pásztor János egy-egy aktja, Mészáros László Mongol tavasz-a. 1945—1970 között alig gyarapodott a szoboregyüttes. Ritka kivételnek számított Holló Barnabás Bocskai lovasszobrának vétele (vázlat hajdúszoboszlói tervéhez), Teles Ede két reliefje, Pásztor János Búcsúzkodás című faszobra, ill. Ad astra című bronza, Szabó Iván pár kisbronza (Tiborc, Táncolók). A hatvanas-hetvenes években a Megyei Tanács se­gítségével vásároltuk meg a helyi művészek (Váró Márton, Berky Nándor) egy-egy alkotá­7. Sz. Kürti Katalin: Holló László és Medgyessy Ferenc hagyatéka a Déri Múzeumban — Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981) 353—396, valamint Holló László ajándéka Debrecen váro­sának című cikke a Művészet 1975. XVI. 7. 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom