Módy György: A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban - Debrecen 1290-1390 között (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 42. Debrecen, 1984)

A céhbeállástól függetlenül az 1380 körüli kiterjedtebb kézműiparos tevékenységet bizonyítja, hogy Zsigmond király 1405. évi kiváltságlevele úgy rendelkezik, hogy a debreceni iparosok esztendőnként egy-egy művel ajándékozzák meg a királyi lovászmestert.

115 A debreceni kereskedők többsége helyi termékekkel: posztóval, abból készült ruházati darabokkal, bőrökkel, bundákkal, csizmákkal kereskedett, de láttuk, hogy már a század első felében is voltak, akik külföldi posztót szállítottak. Nyilván a vasárukat is ők hozták a városba, és a földesúri család részére az igényesebb árukat. Hogy a budai kereskedők kezén 1358 előtt megindult magyar marhakivitelbe a debreceniek 1370 után bekapcsolódtak-e, arra adatunk nincs. De a XV. századi ilyen vonatkozású forrásokat ismerve, ezt is valószínűnek tarthatjuk. A népesség gyarapodásával együtt terjeszkedett a város. Délen a Hatvan utca mindkét oldala beépült házakkal a későbbi Pásti utca vonaláig, nyugaton a házastelkek megjelentek a későbbi Tanító és Zúgó utcák mindkét oldalán, északon a mai Mester utca mindkét oldalán, a későbbi Görbe utca és Kertész utca vonaláig, az Egymalom és a Pereces utcák északi oldalán. Keleten házak épültek a Sarok utca, Faragó utca és Kígyó utca keleti oldalán. Délen pedig a Cegléd (ma Kossuth) utca mindkét oldalán egy-egy sor házastelek alakult ki. Ezt az is igazolja, hogy a XV—XVI. század fordulójáig a város már alig-alig épül nyugat, észak és kelet felé. Ezután indult meg a déli irányú terjeszkedés, mely a XVI. században végig tartott. A város jelentősebb építkezései között már részletesen szólottunk a Szent András-tempom nagy valószínűséggel 1360—1390 közötti kibővítéséről. Az eredeti főoltár mellett ekkorra keltezhetjük a későbbi forrásokból megismert Szent István protomártír, Szent László és Szent Katalin oltárait.

116 Az utolsó Debreceniek földesurasága alatt, az 1380-as évek végén épülhetett meg a földesúri kastély háta mögött a mai Vár utca keleti oldalán, a Csapó utca sarok-telkén a Szent Erzsébet-kápolna, valamint a Mindenszentek kápolnája azon a telektömbön, melyet a későbi Piac, Csapó, Bádogos utcák és a XVIII. században Répapiac-nak nevezett tér (mai Tóthfalusi tér) határoltak, tehát egészen közel a ferencesek kolostorához.

117 Az 1380—90-es években a közel háromezer lelket számláló mezővárosnak kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező kereskedőivel, öt-hat iparágban dolgozó kézműveseivel, megnövekedett határon folytatott mezőgazdaságával kiemelkedő szerepe volt az Alföld keleti részén. Központja az impozáns gótikus Szent András egyházzal, a földesúri kastéllyal, a ferences kolostorral és a kápolnákkal valóban városias volt, ha nem is lehettek olyan épületei mint a kőben gazdag vidékek korabeli városainak. A település jelentőségét nagy mértékben növelte, hogy már a XIV. század első éveitől egy egyre gyarapodó uradalom központja volt. Az 1330-as évektől megindult az önigazgatás kialakulása is. A század utolsó évtizedeinek gazdasági-társadalmi fejlődése alapozta meg Debrecen további nagyarányú fellendülését, melynek egyik csúcsa az 1440-es évekkel kezdődött. 115 HBmL. IV. A. 1021/a. Meo. B. 116 Zoltai: Települések. 1. m. 25. j^jO 117 A két kápolna helyének azonosítására lásd Zoltai: Településeké i. m. 26, 27. /Tq^