Módy György: A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban - Debrecen 1290-1390 között (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 42. Debrecen, 1984)

DEBRECIN, ïMaaazmo z Casteîb 3 Fortezza . 25. kép. A képzeletbeli debreceni vár és kastély Kálmán utca) és a mai Mester utca, nyugat felől pedig a későbbi Tanító és Zúgó utcák vonala zárta be a házastelkeket és kerteket. Az új gótikus templomtól dél-délkeletre akkor nyerte el végleges helyét a későbbi forrásokban forum-nak vagy theatrum-nak emlegetett nagy piactér. Észak felé az ekkor keletkezett Pé­terfia Jakab utca vezetett ki belőle, dél-délkelet felé a fontos, Nagyvárad irányá­ba tartó út, melynek felső szakasza később Várad utca lett. A korábban két tele­pülésrész közötti útból is ekkor lett két oldalán házakkal beépített utca, a Ho­mok vagy Homokos utca (a későbbi Csapó utca). A * nyugati irányba vezető út a későbbi Hatvan utca vonalvezetésével megegyező lehetett. Az új központ kialakulásának időszakát zárta le a ferencesek kolostorának építése. Megjelenésük — éppúgy, mint a domonkosoké — éppen a mezővárosi fejlődés bizonyítéka. Az alapítást megörökítő újkori kézirat nyomán Bunyilay­tól kezdve 1312-ben adják meg a kolostor létesítésének évét és Péter fia Jaka­bot tartják alapítónak, Károly Róbert jóváhagyásával egy elhagyott és romos egyházat ő adott a ferenceseknek. A kolostor kápolnájának, mint későbbi ada­tokból tudjuk, a Boldogságos Szűz volt a patrónája. A kutatás nem vette figye­lembe Karácsonyi János megállapítását, mely az évszámot hibásnak tartja. Sze­rinte egy X-et kihagytak a kéziratban, így az alapítás éve 1322. Valóban, a Ka­rácsonyi által közölt és 1316-ra keltezett ferences kolostorjegyzék még nem so­rolja a debreceni kolostort. Abban már Bunyitay-nak is igaza volt, hogy nem lehet egyértelműen Péter fia Jakabra gondolni, az alapító lehet Dózsa fia Jakab is. Hiszen a forrás csak egy Jakab vitézt (miles Jacobus) nevez meg. Zoltai, aki még az 1312. évi alapítási évből indult el, azt az ötletet is felveti, hogy talán az éppen akkoriban épült Szent András-templom helyén állott régi templom tég­láit, köveit adták oda a ferenceseknek. 88 Ez nehezen valószínűsíthető hiszen a kor általános szokása, hogy a helyszínen található és felhasználható építőanya­got beépítik az új templomba, épületbe. Az alapítás éve bizonyosan 1322, ezt fo­88 Bunyitay i. m. II. 444. — Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Ma­gyarországon 1711-ig. I—II. (Bp. 1923—24) I. 33, 34, 156. — Zoltai: Települések, i. m. 28—29. — Balogh: Debrecen, i. m. 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom