Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok IV. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 41. Debrecen, 1983)

Sz. Kürti Katalin: A bolgár szobrászat fejlődése 1878-tól 1945-ig

portré szobrai (1947-es Dimitrov fejszobor vagy Vasileva büsztje). Jankó Pavlov a kritikai realizmus mestere. A Nemzeti Galéria „Tamburjátékos" és „Urak" (gyáros, a pópa és a bankár) című műveit őrzi. Apró figuráinak groteszk szellemisége bennünket Bokros Birmanra emlékeztet. Krastion Popov munkásábrázolásaival tűnt ki már a 20-as években. Ivan Funyev a szófiai Akadémián tanult és római—párizsi tanulmányút során tért ide vissza és kapott professzori állást. Talán a bolgár szobrászat egyik legnagyobb egyénisége. „Munkások beszélgetése", „Gépész", „Győzelmes munkás" című művei az európai nagyrealizmus kiemelkedő egyéniségévé avatják. Elkötelezett művész, akinek 1935-ben mintázott „Harmadik osztály" című reliefje a mi Derkovitsunkhoz, Goldmanunkhoz, Bokros Birmanunkhoz, Mészáros Lászlónkhoz s a német Käthe Kollwitz-hoz, Ernst Barlachoz hasonlóan mutatják be a hatalomátvételre készülő negyedik rendet, a proletariátus erejét. A negyedik szakasz 1944-től máig tart. A felnövő generáció legjavának mestere Ivan Funyev volt. Az ő tanítványa például Alexandr Apostolov, akinek portréit és figurális alkotásait őrzi a Nemzeti Galéria, vagy Dora Doncseva, akinek „Fiatal lány" és anya-gyermek ábrázolásai láthatók a Szófiai Nemzeti Galériában. Rajtuk kívül felnőtt a modern bolgár szobrászat ifjú derékhada, számtalan olyan tehetséggel, akikről még hallani fogunk. Az eddigi említett kisplasztikák, illetve a majdnem életnagyságú szobrok a szófiai Nemzeti Galériában láthatók. Ez az érdekes intézmény a Dimitrov-mauzóleummal szemben áll. Ez a volt cári palota, majd a miniszterelnök palotája. 1955-től Nemzeti Galéria lett. Körülötte ma szabadtéri szoborpark, benne többek között Dimitrov ülő szobra látható. S a közelben és távolabb számtalan köztéri szobor, parkdíszítő és épületdíszítő plasztika, amelyből most csak egypár jelentős monumentális művet ragadok ki. Csak mutatvány ez a gazdag bolgár monumentális szobrászatból, aminek tanulmányozása hónapokat venne igénybe, s egy teljes bolgár országjárást követelne. Mint ismeretes, 1880-ban készült el Szófiában, a fővárosban a városrendezési terv. Nagy ütemben indult el az építkezés, az utcák, parkok kialakítása. A századfordulóra már jelentkeztek a reprezentációs igények ; a házak szobrokkal való díszítése és a hála jeleinek plasztikai kifejezése, tehát az emlékművek állításának igénye. Az első feladatokat külföldi művészek kapták, majd — a század elején — már a külföldi tanulmányaikról hazatért bolgár szobrászok. Szófia első nagy köztéri szobra a felszabadítók emlékműve volt, amelyre nagyszabású pályázatot hirdettek s a beérkezett műveket nemzetközi zsűri bírálta el. Első díjat Arnold Zocchi olasz, művész nyerte, akinek hatalmas szoborcsoportja 1901—1907 között készült el. A Nemzetgyűlési téren levő monumentum után meg kell említeni az Ohridszki egyetem díszeit (Kiril Sivarov műveit), az Operaház szobrait (alkotójuk Marko Markov és Stefan Sztoimirov), valamint két reprezentatív szoborcsoportot. Egyik, a Szabadság-parkban levő portré-, ill. mellszoborsorozat, amelyből kiemelkedik Hriszto Botev mellszobra (alkotója Andrej Nikolov). Másik a szovjet hadsereg emlékműve, amelyet Ivany Funyev irányításával egész művészcsoport készített. Befejezésül személyes élményeimről szeretnék beszámolni. Március elején rendeztem Szófiában Medgyessy Ferenc centenáris kiállítását, s feltűnt nekem a bolgár közönség és a szakemberek megtisztelő figyelme és érdeklődése. Ennek okát kutatva, rájöttem arra, hogy nemcsak a magyar—bolgár barátságot kifejező udvariasságról van szó, hanem igazi tiszteletről. A magyar és a bolgár művésznövendékek egyazon iskolában tanultak, tanulhattak a múlt század végén Münchenben, és a századfordulón Párizsban. A XX. század közepén több bolgár művész megfordult Magyarországon s egyre gyakoribbak voltak Szófiában a magyar szobrászok kisplasztikái ki-