Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok IV. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 41. Debrecen, 1983)

Gjurov, Alexandar: Az 1923-as bolgár felkelés magyar sajtóvisszhangjáról

jelenő újságok nem a munkás-paraszt hatalmat említik (ahogyan ez a valóságban volt), hanem a szovjethatalmat. Hiszen a Magyar Tanácsköztársaság emléke még mindig élénken élt! De a kordában tartott újságok sem tudták lekicsinyíteni a felkelés méreteit és jelentőségét, s nem bírták palástolni aggodalmukat a Cankov-kormányért. Az Újság egyik címe szeptember 29-én Véres polgár háború dúl még Bulgáriában, a Pesti Napló pedig aznap arról tudósít, hogy „a Cankov-kormány összes csapatait a fölkelés leverésére rendelte ki". Az Újság még egy kacsát is felrepített: „belgrádi hír szerint Borisz király Szófiából elmenekült és Cankov miniszterelnököt megölték." Az Est-konszernnél szinte törvény volt a legjobb „tájékozottság", s ezért külön tudósítót küldtek Szófiába. De ez az újságíró többet ártott nekik, mint használt. Készített ugyan interjút a felkelés hóhérjaival, Velizar Lazarov tábornokkal, de terjedelmes tudósítást is közölt Tízezer halottja van a bolgár bolsevik felkelésnek címmel. Ebből kiderült, hogy mit is művelt az „intellektus kormánya". Sokan azt állították, hogy az emigrációs magyar kommunista lapok, amelyeket illegálisan hoztak be az országba, nem reagáltak konkrétan és időben a szeptemberi felkelésre. Kutatásaim az ellenkezőjét bizonyítják. Az e lapokban megjelenő anyagok nyomon követik a felkelés menetét. A leghívebb beszámoló a Munkásban jelent meg 1923 novemberében. Az iszonyat országából címet viselte, és a felkelés kegyetlen leveréséről szólt: „Bulgáriában katonatisztek és főtisztviselők bandája kezébe kerítette az uralmat, és fojtogatja az ország dolgozó, földműves és munkáslakosságát. A burzsoá uralom legkegyetlenebb zsarnokságához hozzászokott idegzetünk is megrendül, ha olvassuk azokat a szörnyűségeket, amelyeket a mai fasiszta bolgár kormányrendszer elkövet". A lap főszerkesztője, Farkas Gábor a nyilvánosság elé tárja a legbestiálisabb gyilkosságokat. Az egyiket ugyanúgy írta le, ahogyan azt én ez év februárjában hallottam a 82 éves Evtim Pandurszkitól, aki szemtanúja volt az esetnek : „Ignatov Andrej pravoszláv lelkészt a felkelés egyik vezérét falujában letartóztatták. A falu közelében, az állomáson akasztófát állítottak fel. Körülötte összegyűjtötték az egész lakosságot. A lelkész bátran és nyugodtan lépkedett előre az akasztófáig, ott megállt, s lángoló szavakkal fordult a zokogó lakossághoz. A hóhérként szereplő tiszt ezért gyorsan a nyakába akarta vetni a hurkot, de a kötél kiesett a kezéből. A pap hozzá fordult és így szólt: Nép hóhérja, miért remegsz? Talán a lelkiismeret szikrája lobbant fel benned? És ti, pribékjei — mondta a falu gazdagjainak —, ne örüljetek!" A szeptemberi felkelés leveréséről a debreceni újságok is megemlékeztek. A Debreczeni Újság szeptember 22-i számában belgrádi értesülésekre hivatkozva, Elfojtották a kommunista felkelést címmel ismét — ki tudja, hogy már hányadszor — beszámoltak a felkelés leveréséről : „A Cankov-kormánynak sikerült a kommunista felkelést csírájában elfojtani. A felkelés jól volt megszervezve, de korábban tört ki mint tervezték. A bolgár határon erős jugoszláv csapatok állnak, hogy a bandák betörését elhárítsák". Nagy kő esett le ezzel a magyar ellenforradalmárok szívéről is. Jó ideig visszavisszatértek a felkelés leverésének hírére, mintegy megnyugtatásként. A Debreczeni Újság október 4-i számában A kommunista felkelés teljes letörése Bulgáriában címmel, szófiai forrásra hivatkozva nem átallotta a szerkesztőség a következőket írni : „A felkelésnek szociális okai nem voltak, nem is lehettek, tisztán politikai bujtogatás eredménye. A bolgár parasztok helyzetét megkönnyítettük mezőgazdasági hitel nyújtásával és megszüntettük a terményekre kiviteli vámot." A bolgár fasiszták uralma huszonegy év múlva véget ért. Ugyanolyan verőfényes napon és ugyanolyan lelkes felkeléssel győzött a bolgár nép. Egyszer s mindenkorra.