Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Bán Imre: A Csokonai-kultusz Debrecenben

vallanunk, hogy egyik város helyi kultusza sem vetekedhet Debrecenével: vagy a város irodalmi rangja nem ér el a lángelme szintjéig, vagy az irodalmi szintű város nem ünnepelhet élvonalba tartozó nagyságot. Ez csak tény, de nem ok a dicsekedésre! Sok még a teendő nálunk is Csokonai ügyében. Ez a téma például, amelynek itt fogyatékos áttekintését kívántam nyújtani, nincs monografikusán feldolgozva, vagy csak részben és időben is korlátozottan ismerhetjük meg Vargha Balázs Csokonai-emlékek (1960) c. kiadványából. Jelentékeny közlemény látott napvilágot a Múzeumi Kurír 1980. augusztusi számában É. Kiss Sándor tollából.) A debreceni tudományosság feladata, hogy ezt az áttekintést napjaink kívánalmainak megfelelően letegye a város szellemi életének asztalára. Szűcs István, városunk nagynevű történetírója (1811—1891) éppen 110 évvel ezelőtt, 1871-ben adta ki Debrecen város történelme c. nagy művének III. kötetét. A mai jubileumi alkalommal akár ezt is ünnepelhetjük! Az 1087—1088. lapon már benne van a Csokonai-szobor felállításának története is. Szűcs István nem volt Debrecen szülötte, őt a Kollégium és Csokonai költészete tette lelkes lokálpatriótává. Az említett kötet 804—806. lapján az 1770-es évek történetét Csokonai dicsőítésével kezdi, s bevallja, hogy minden évben, amikor csak Debrecenben tartózkodik, Csokonai születése napján (nov. 17.) és halála napján (jan. 28.), mint írja, „derűben, borúban, fagyban, sárban, hóban, esőben" mindig „kizarándokol" Csokonai síremlékéhez a Hatvan utcai temetőbe. Aligha van a Csokonai-kultusznak ennél meghatóbb emléke. A komoly és körültekintő történetíró gondolatvilágában a város és Csokonai személye szinte azonosul. A Csokonai-kultusz, úgy vélem, ma is megtisztelő, egyben hálás feladata Debrecen polgárainak, felelőssége szellemi vezetőinek. Csokonai úgy érezte, hogy Debrecen nem volt hálás hozzá; a XX. századnak akart írni. „Im itt a kor..." — énekelte Ady Endre, s nekünk ma mindent meg kell tennünk, „hogy — írtam 1973-ban — Csokonai csakugyan otthon legyen nemcsak a XX. század Magyarországában, hanem végre az általa oly fájdalmas honvággyal és annyi keserű büszkélkedéssel emlegetett Debrecenében is". JEGYZET E rövid áttekintés nem kíván irodalmi jegyzetelést. Használtam szinte az egész ide vágó szakirodalmat, s erre a szövegben is utaltam. Saját régebbi dolgozataimból is átvettem egyet-mást.