Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)
Kecskés László: Bevezető az emlékünnepséghez
A kezdeti nehézségeket, vitákat jól érzékeltetik az előbb leírtak. De szólhatnánk arról a vitáról is, hogy hol öntessék ki az elfogadott szobrot — míg a gipsz-minta a Piac utcai Beck-ház kocsiszínjében várta további sorsát — vagy arról is, hogy a szobor elkészülte után 1870 júniusában érkezett meg Debrecenbe és egy ideig a színház előcsarnokában volt kiállítva. Mivel azonban ebben az évben technikai és főleg pénzügyi okok miatt nem lehetett felállítani, a színház bejáratában, két ajtó közzé befalazták. Nagy nehezen, szinte fillérenként gyűlt össze az az összeg, mely lehetővé tette a szobor méltó környezetbe való helyezését és 1871. október 11-i avatását. Ha önkényes is volt részemről a párhuzamkeresés, nem véletlen. Nekünk a mai kor embereinek kell válaszolnunk a Tóth Árpád által is leírtakra: vajon még mindig hálátlanok vagyunk? A válasz egyik felét mai emlékülésünkön megkapjuk. A másik része itt létezik körülöttünk, mindennapjaink természetes velejárója. A művésztelepen és Debrecenben élő művészek alkotótevékenysége, a szemet gyönyörködtető parkok sokasága városunkban, bennük az egyre szaporodó köztéri szobrokkal. De szólhatnék a műemlékvédelem, a nemzeti értékek, a hagyományok ápolásáról, mely ma már nemcsak a hivatásszerűen ezzel foglalkozók feladata, hanem egyre szélesebb társadalmi alapokra helyezkedik. Az ez évben 20. alkalommal megrendezésre kerülő múzeumi és műemléki hónap Hajdú-Bihar megyei rendezvényei ma már rangos eseményei megyénknek, városunknak. S ha végig látogatjuk a programfüzetben is jelzett eseményeket, megbizonyosodhatunk a széles társadalmi bázis, összefogás, nagyszerű lehetőségeiről, felemelő eredményeiről. A mai emlékünnepség, de a Hónap rendezvényei sem csak a múltról beszélnek. Hangot, és egyre erőteljesebb hangot kap a ma és a jövő izgalmas kérdése. Milyen ma környezetünk és milyenné formáljuk a jövőben? Jól sáfárkodunk-e a lehetőségeinkkel, Debrecen nemes örökségével? A rövid választ engedjék meg, hogy Váci Mihálytól kölcsönözzem: ,, . . . Nem elég, több kell. . ." Sohasem lehetünk elégedettek eredményeinkkel. Bár a lehetőségek szűkösek, a megkezdett úton tovább kell lépni. Csak széles társadalmi alapokra építve, a szakemberek és a lakosság tevékeny összefogásával valósíthatók meg azok a városszépítési törekvések, melyekben a művészek és lakótelepi környezetesztétika egymással szoros összhangban fejlődik valamennyiünk örömére, de elsősorban a jövő generáció számára. Ezen gondolatok jegyében nyitom meg a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumi és Műemléki Hónap 1981. évi rendezvényeit.
