Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Keserű Katalin: Izsó és a nemzeti romantika

Izsó Miklós: Haldokló Petőfi tását, támaszkodó karját, ám a lehajtott fejjel bezáruló kompozíció a reménytelen fájdalom kifejezője, a klasszikus minta átértelmezése. S hogy ez az értelmezés mennyire új, azt Haldokló Petőfijének (1861) és Madarász Viktor Petőfi halála c. romantikus festményének összevetéséből láthatjuk meg (1875). Utóbbin az égre emelt tekintet, a szinte kicsavarodott test, a felemelt kéz tétova mozdulata romantikus-fantasztikus vízió, míg Izsónak a honvédfigurát előlegező Petőfi-alakja éppen a bezáruló formában tudja az igazi, mély fájdalmat felmutatni. Ha szabad így mondani: egy tipikus mozdulat realista megragadása az alapja a szimbólumnak: a fájdalom és a vesztes ország jelképének (hiszen Petőfi alakja az volt). A szimbólumban kifejezett téma jellegzetesen romantikus (gondoljunk költészetünkre), de a megtalált forma túlmutat a Petőfi-honvéd-szabadságharc-ország értelmezés időhöz és térhez kötött körén. A benső világ találkozik általa világunk egyik lényegével, a fájdalommal, előlegezve az archetípusokat kutató szimbolizmusnak az időben és térben korlátolt egyénit valamely örökkön létezővel, feltételezett lényeggel összekapcsoló azonosításait. Így képviseli Izsó művészete egész 19. századunkat, a szob-