Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Keserű Katalin: Izsó és a nemzeti romantika

komponált, akiről Izsó portrét is mintázott 1869-ben (MNG), s akiről az 1867-es párizsi világkiállításon a francia lapok azt írták: „Kaulbach, Vela, Patikárius voltak 1867nek hősei", ő és zenekara „Apollo törvényes fiai". „Soha az övékhez hasonló sikert nem láttunk . . . Patikárius örök­re! (for ever) mondja a közönség és igaza van . . ." „A félhangok névcse­réléséből álló hanglejtéseket, melyek egymásba folynak mint a homok­part hullámai verőfényben; és a hangarány (rhytme) rögtöni változta­tása, mely arra tör, hogy a zenét emberi szó hatalmával felruházza, mely a legmulandóbb érzést vagy gondolatot tetszése szerint lefesti, csak csengése, hangja, mozdulata által. Ezen csodát Patikárius találta fel". 26 Ezt a zenét fogalmazta szoborba Izsó táncoló figuráiban. (Ujabb kidolgo­zandó kérdés: miként fogalmazta a zenét szoborba Izsó egy másik, mu­zsikusokat ábrázoló sorozatában.) Amit a zenéről írtak, vonatkozik a táncra is, Izsó paraszt-sorozatának témájára. Az ő hallatlanul érzékeny szobrászi alkata fedezte fel ezt a témát a szobrászat számára, s kis terra­kotta-sorozatában a szobrászi nyelvezet megújítójává vált. Miképpen? Ez a mozdulatok állandó ellentétéből építkező férfitánc minden moz­zanatában a klasszikus szobrászat kontraposztóját mutatja. Még a Laokoon-csoport felfokozott mozgalmasságot, többféle kontraposztot egy meghatározott térbe komponáló példája sem állt távol Izsótól, amint Ci­gány Laokoón c. 1869-es terrakotta csoportkompozíciója mutatja. Ám a tér minden irányába kisugárzó mozdulatok megváltoztatják az alak klasszicista formáit: feloldják a csomópontokat, s folyamatosságuk, az ábrázolt fázisok az idő-mozgás sűrítésének klasszikus elvét is elvetik, így a mozdulatsorozat valóban időben követhető mozdulatfolyamattá, azaz tánccá áll össze, Izsó kora szemléletének megfelelően, amely Bolyai s mások kutatása nyomán a filozófiában felfedezte az idő és tér össze­függését, s az anyag mozgását tekintette az összefüggő idő és tér lénye­gének, tartalmának. Ez a felfogás él Izsó valósághű szobrainak realizmu­sában, a formák változásait nyomon követő impresszionisztikus alkotási módszerben. (A klasszikus sűrítés mellőzésére utal a majd minden eset­ben megfigyelhető hátsó támasz szobrain, az egyensúly biztosítéka. Az élő táncban erre természetszerűleg nincs szükség, hiszen a mozgásfolya­matban egyik mozdulatot a rákövetkező egyensúlyozza. A szobrász által kiragadott pillanatok viszont külső támaszra szorulnak). Nyilvánvaló, hogy alapos megfigyelés eredményeként születtek ezek az ihletésükben tán romantikus, szerkezetükben az akadémikus klasszi­cizmusra támaszkodó, de végül is realista szobrok, amelyek eszközeiben viszont már a posztimpresszionizmus összefoglaló, nem részletező, ha­nem lendületes formálása jelentkezik. Itt közbevethető lenne, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom