Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Ferenczi Imre: Drávaszögi és szlavóniai népszokások
képpcn bajuszával hökkenti meg a kíváncsiskodókat (Haraszti). Az életből ellesett pillanat ez, ahogy mutogatni szokták a kisbabát. A lóval vontatott csónak zajos mulatói (Haraszti) azt a jelenetet produkálják, amely a drávaszögi (Várdaróc) farsangolók repertoárjában szintén szerepelt. Hasonlóságra ismerünk a sátoroscigányok utánzásában (Szentlászló), s az olyan kiöltözésben, mikor libaszárnyat tűz megviselt kalapjához a tréfás lakodalmi alakoskodó (Szentlászló). A pótlakodalom szebb figurája a menyasszonynak és vőlegénynek felcicomázott pár (Szentlászló). Róluk is eszünkbe jut a farsangi és más alkalmakkor bemutatott játékokban fellépő alakmásuk. 4. Alakoskodók a disznótorban Az őszi és a téli időszakban a disznótoros házat keresik fel. A színhely a disznótoros ház este, vacsoraidőben. Az alkalomhoz illő sepsei nóta („Eltörött a disznó lába ..." kezdettel) világos célzást tesz az ajándék elvárására. A maszkások együtt énekelték a háziakkal. Közvetett párhuzamát Baranyából közölték. Helyenként álruhások mentek el a disznótoros házhoz és a „rötyű" hangjára eltáncolták a „hurka-tánc"-ot. 16/ A szép és csúnya alakoskodó (maszka, komédiás) külseje és bekérezkedésének indokolása elég változatos. Magában, párosan vagy csoportosan jelentek meg. Elsődleges céljuk a szórakoztatás, de kijárt nekik az ajándék, legtöbbször a megvendégelés. Ez könnyen érthető, mert a közeli szomszédok és jóismerősök vállalkoztak a komédiázásra. Főképpen a legények voltak kaphatók rá, de akadtak talpraesett lányok és menyecskék is. A farsangoló és lakodalmi alakoskodók alteregóira ismerhetünk a disznótori maszkásokban. Megjelenéskor egyik jellemző fogásuk a „messziről jött vándorok vagyunk" bekérezkedés (Sepse), amit alkalmasint a kilétüket igazoló levél fölmutatásával félig-meddig legálissá tesznek (Laskó). Ez az illedelmes bekérező forma a vándorokat megszemélyesítő és a hírükre igényes vagy külsejükkel (szépségükkel) és produkciójukkal elismerésre számító alakoskodókra jellemző. Ilyen a medvetáncoltató (Vörösmart, Sepse, Karancs, Laskó, Kopács, Kórógy), az ifjú pár: menyasszony és vőlegény (Csúza, Sepse, Haraszti, Kórógy), fiatalasszony és fiatalember (Laskó), viselősasszony és férje, s vándortársuk (Vörösmart). A figyelem felkeltésére, a látványos figura érkezésének beharangozására példa a tűzoltó (Vörösmart), a barát (Vörösmart), az öregember (Csúza). Hírnökök előzik meg a mesterek érkezését. Ilyen az ollóköszörűs (Karancs) és kéményseprő (Kopács). A csudás (érdekes) alakok közé sorolható a gólya (Vörösmart, Csúza), a bika (Kopács, Kórógy). A régi falvak tipikus alakjai elevenednek meg a cigányasszony magános (Vörö smart), a cigány és cigányasszony páros (Csúza, Várdaróc) figurájában. A színjátszóképességnek nagyobb teret enged az alakoskodók vicces versekkel való szórakoztatása (Kopács), dramatikailag még igényesebb a halottas-játék (Kopács). A csúnya alakoskodók némelyike éppen hirtelen belépésével kelt meglepetést, így pl. a teknősbéka (Sepse). Az állatokat utánzó és a különböző embertípusok, genre-figurák áttekintése után megállapítható, hogy egy-kettő kivételével mind megtalálható a magyar nyelvterület színjátszó és dramatikus játékaiban, amelyek színhelye a fonó, a lakodalom, a iG 7 VÁRADY FERENC (szerk.), 1896. I. k. 249.
