Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Ferenczi Imre: Drávaszögi és szlavóniai népszokások

Az ajtóban kenyérrel és sóval vendégelték meg-az újpárt. Most már mézes stb. van helyette. Vacsora után kétfelé vágtak egy török sütőt (sütőtököt). Egyik felét rátették az asztalra. Kifúrták és gyertyát tettek bele. A gyertyát meggyújtották. Amíg égett, addig bárki megcsókolhatta a menyasszonyt, ha petákot dobott a tányérra. Mikor odadobta, mondták, pl. „Uccu dudó! Ferenc Sándor a csókoló!" Mikor leégett a gyertya, megszűnt a csókolás. Akkor azt kiáltották: „Uccu dudó! Nincs több csókoló!" Ez a szokás már nincs meg, inkább a 19. században dívott.

28 A lakodalom második napján őtöztek fel macskurásóknak. A lakodalmas népből akadtak vállalkozók és mentek kötögetni a mulatságból hazatért vendégeket. Férfiak nőnek őtöztek. Asszony is megcsinálta, ha szerette a játékot. Az egyik menyasszony, a másik vőlegény, így mentek a többiekkel. Valaki kitalálta, hogy tollal díszíti fel magát. Fácántollat tűzött ócska kalapjára és pántlikával kötötte körül. Még libaszárnyat is tűzött mellé, hogy még furcsább legyen. Szerepelt közöttük a medve is. Alakítója bundát vett magára, álarcot tett fel vagy bekormozta az arcát. A társa vezette a medvét, egy harmadik meg verte a dobot. A medve játék közben brummogott, táncolt, ugrált. Halottas-játékot is csináltak nálunk 48-ban (1948) a lányunk lakodalmában. Egy Varga nevű kopácsi ember, a vőlegény keresztapja őtözött fel papnak. Egy legény meg vót a halott. Az emberek körülállták és „siratták". A pap elbúcsúztatta a halottat. Mikor ennek vége lett, felőtöztek cigánynak. Otthon készültek fel. A kocsira csinyáltak sátort, arra ráaggatták a rongyos holmikat és felrakták az ócska bográcsokat, így mentek a szekérrel az uccán.

29 Disznótorba felőtöztek, mint farsangkor. Macskuráknak mondták. Álarcosán mentek vagy bekormozták az arcukat. Utóbb mán papírból vót álarcuk.* Adataink a téli ünnepkör (karácsony, farsang) és egy-két kivétellel a lakodalom szokáshagyományába tartoznak. A visszaemlékezések két-három emberöltőt fognak át. Élményjellegük miatt kissé szubjektívek, mégsem esetlegesek. Részint a népélet megismerését szolgálják, részint a népszokások sajátos törvényszerűségeire vetnek fényt. Baranya (ezen belül Drávaszög) és Szlavónia magyar népe nyelvben és vallásban egykor szorosabban összetartozó vidék volt,

31 de a természeti tényezők, a történelmi események és főképpen a hódoltság utáni telepítések bizonyos fokú elszigetelődést idéztek elő a drávaszögi (alsóbaranyai), ormánysági és a Duna melléki 28 Döme Dezső 73 é. 29 Levada József 72 é. és Levada Józsefné Márton Éva 69 é. 30 Márkó József 80 é. 31 Már a múlt század első felében jelentkezik a baranyai és a szlavóniai nyelvi kapcsolat felismerése. JEREMIÁS SÁMUEL a Baranyai Szótár-pótlék című közleményében (1828) ormánsági tájszavakat közöl, amelyek TÓBI ANTAL adatközléséhez (Tudományos Gyűjtemény, 1826. II. k. 38-48.) kapcsolódnak. Rámutat arra, hogy TÓBI sok olyan szót ismertetett, amely nem kizárólag az Ormánságra jellemző, hanem egyezik a szlavóniai magyar helységek, sőt az egész vármegye szókincsével. Észreveszi azt is, hogy TÓBI Baranyai Szótár c. gyűjteményében egyesek merőben szlavóniai tájszavak. Ld. JEREMIÁS SÁMUEL, 1828. 66. KISS GÉZA és PENAVIN OLGA tájszótára most már biztosabb támpontokat nyújt az egyezés és az eltérés, a történeti kapcsolat és a sajátos táji elkülönülés megítéléséhez. KISS GÉZA, 1952. PENAVIN OLGA, 1965., 1975., 1978. A közbeeső láncszemet képező Drávaszög tájnyelvéről - többek között - BARANYAI JÚLIA nyújt tömör jellemzést. BARANYAI JÚLIA, 1977. 315-331.